Cselgáncscsapatunk fele éremesélyes

MH/ MTI
2024. július 25. csütörtök. 13:43

„Nagyon optimista vagyok. Ez egy nagyon-nagyon erős csapat, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, és most először a sportág történetében részt tudunk venni a csapatversenyben is. Mindenki, aki indul Magyarország színeiben, esélyes arra, hogy pontszerző legyen, a csapat fele pedig éremesélyes” – nyilatkozott az MTI-nek Tóth László.

Hozzátette, a komplett magyar küldöttséggel kapcsolatban is nagyon optimista:

„Mint az egyik sportág európai vezetője azt tudom mondani, hogy ez a mi olimpiánk lesz. Itthon vagyunk, Európában vagyunk, és ez nagyon komoly előnyt jelent az összes magyar sportolónak. Nem Dél-Amerikában kell megküzdeni a világgal, nem Tokióban a Coviddal és egyebekkel. Komoly sikerek előtt áll a magyar sport, és nem kevés, hanem sok éremmel, arannyal és pontszerző helyezéssel fogunk hazamenni” – fogalmazott.

Tóth László a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) alelnökeként is tevékenykedik a játékokon:

„Nagyon jól sikerült a kvalifikáció, világszinten 126 országból vesznek részt a dzsúdó versenyein, és jól mutatja helyünket a világban, hogy a tizenhatodikak vagyunk ebből a 126 nemzetből, de remélem, hogy az eredmények alapján előrébb fogunk végezni” – hangsúlyozta.

Párizsban hét magyar cselgáncsozó szerepel, közülük elsőként Pupp Réka és Pongrácz Bence lép tatamira vasárnap.

A magyar dzsúdócsapat:
férfiak:

  • 66 kg: Pongrácz Bence
  • 81 kg: Ungvári Attila
  • 90 kg: Tóth Krisztián
  • 100 kg: Vég Zsombor

nők:

Elolvasom a cikket