MH/MTI
2024. július 25. csütörtök. 20:39
A magyar ökölvívás történetének első női olimpikonja nem volt szerencsés csütörtökön este, mivel a 66 kilogramm 20 fős mezőnyében egyike lett annak a nyolc versenyzőnek, akinek már a 16 közé jutásért is meg kell küzdenie.
A kőszegiek 23 éves sportolója így vasárnap délután kezd és Grainne Walsh-sal csap majd össze az Észak-párizsi Arénában. Az esélyek kiegyenlített küzdelmet ígérnek, az ír bokszoló legjobb eredménye ugyanis a 2019-es minszki Európa Játékokon elért bronzérem, míg Hámori a tavaly lengyelországi EJ-n lett harmadik.
A kétszeres Eb-bronzérmes Kovács Richárd (63,5 kg) a selejtezőt elkerüli, így hétfőn délelőtt lép majd ringbe először, méghozzá az ötödik kiemelt ausztrál Hardy Garside ellen. A nyíregyháziak kisváltósúlyú büszkesége nem számíthat könnyű csatára, ellenfele ugyanis három éve Tokióban a dobogó alsó fokára állhatott fel könnyűsúlyban (60 kg).
Az ukrán származású Akilov Pylyp (80 kg) harmadik kiemeltként a selejtezőt ugyan kihagyja, ennek ellenére nem lehet szerencsésnek nevezni, mivel nehezen kaphatott volna keményebb riválist elsőre az ukránok tokiói ezüstérmesénél, Olekszandr Hiznyaknál, akivel kedden este kell megküzdenie a nyolc közé kerülésért.