Kreml: Különböző potenciális tárgyalópartnerek lehetnek ukrán részről

MH/ MTI
2024. július 25. csütörtök. 18:42

„A kérdés nem egyszerű. Jogi szempontból napirenden szerepel ez a probléma, ám gyakorlati szempontból nyitottak vagyunk arra, hogy tárgyalásos úton érjük el céljainkat. Ezért itt különböző variációk lehetségesek” – mondta a Kreml szóvivője.

Peszkov így válaszolt arra a kérdésre, hogy vajon lehetségesek-e tárgyalások az ukrajnai konfliktus békés rendezésről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek a legitimitását Moszkva kétségbe vonta. Hozzátette, hogy azt is meg kellen érteni, hogy Kijev mennyire áll készen a párbeszédre, és hogy „mennyire kap erre engedélyt a kurátoraitól”. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán tárgyalási készségről nagyon eltérő nyilatkozatok hangzottak el.

A szóvivő emlékeztetett rá, hogy Zelenszkij legitimitásának kérdése mellett az is akadálya a tárgyalásoknak, hogy Kijev törvényileg megtiltott minden kapcsolatot az orosz féllel.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán Pekingben kínai hivatali partnerével, Vang Jivel folytatott megbeszélésén kijelentette, hogy „az ukrán fél hajlandó és kész párbeszédet folytatni Oroszországgal”. Hozzátette, hogy a tárgyalásoknak racionálisnak és gyakorlatiasnak kell lenniük az „igazságos és tartós béke” elérése érdekében.

Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője csütörtökön Laosz fővárosában, Vientiánban, az ASEAN égisze alatt megtarott külügyminiszeri tanácskozás alkalmából megtartott találkozón köszönetet mondott Vang Jinek Kína Ukrajnával ügyében képviselt álláspontjáért, és üdvözölte Peking kezdeményezéseit az ukrán válság megoldására. A felek az új eurázsiai biztonsági architektúra létrehozására vonatkozó koncepció kilátásait is megvitatták.

Elolvasom a cikket