2024. július 26. péntek. 6:49
Még ebben az agybuggyantó nyárban sem csitul a ricsaj az Operaház körül. Szinte menetrendszerűen jött az újabb botránykavics a kiszáradt pocsolyába: a Magyar Állami Operaház főigazgatója már és még urizál. Nem szégyelli magát azért, amiért egy luxusautóval jár. Mert a BMW-t és társait – legalábbis Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője szerint – az arra érdemes művészeknek kéne használniuk. A hatvanmilliós luxusautóról szóló álhír végighasított a balliberális sajtón. Hogy micsoda dolog a drága jármű Operaház királyi felhajtóján való, kivagyi mutogatása. Mennyire sérti ez a fennhéjázó hivalkodás az operaházi nép egyszerű fiait. Meg még a világhírű művészeket is, akik helyett senkiházi vezetők villognak a luxusgéppel. Két napig tartott a balsajtó jajongása, két napig táncoltak a virtuális operaházi balbálban.
Aztán – szokás szerint – kiderült, hogy az operaházi autós tudósítások hazudnak. Ahogy a főigazgató a tőle nem szokatlan éles és pontos, Facebookon közzétett cáfolatában írta: „A cikkek egyetlen betűje sem igaz. Nem az a szerződés, nem kárt okoz, de hasznot hajt, nem az az autó, nem azért áll ott, nem az a dátum, nem az a funkció, nincsenek személyautói az Operának, nincs ellenkező gyakorlat, nincs ez ügyben feszültség. Van viszont az unásig ismert, liberális hivalkodás az úgynevezett urizálásról és a mérget köpködő irigység.”
Ókovács Szilveszter válaszolt így az izgága mozgalmárnak meg az őt lobogtató sajtósakálkórusnak. A főigazgató megértő. Bárány szakszervezetis sértett bosszúsága közismert. Sztrájkot már nem tud szervezni, ezért újra nekiugrott, mint tette ugyanezt már két évvel ezelőtt is, akkor szintén egy BMW-ügyben.
Hogy is áll tehát valójában ez az újra felfedezett Operaház–BMW-együttműködés? A német autógyártó bevette az Operaházat a partnerei közé, így meghatározott ideig, a flottát folyamatosan cserélve azt az Opera, mivel nincs saját gépkocsiparkja, használja. Annak eldöntését, hogy az intézmény tagjai közül ki jogosult erre, az Opera vezetésére bízta. Hogy egy-egy nevesebb márka kivel köt effajta együttműködési megállapodást – mint ahogy teszi ezt a Lexus, a Porsche, a Mercedes, az Audi, hogy csak a nagyokat soroljuk Magyarországon –, ahhoz a szerződő partnereken kívül senkinek semmi köze. Abban az esetben, ha például a BMW egy-egy operai művészt akart támogatni, akkor, mint ahogy az többször is előfordult, márkanagyköveti szerződést kötött vele. Ehhez járt a külön autó, amelyet csak a kiszemelt partner használhatott meghatározott ideig.
Mielőtt a főigazgató közzétette az üggyel kapcsolatos nézeteit, a Magyar Állami Operaház is nyilvánosságra hozott egy közleményt. Ebben a Bárány szakszervezetis-féle súlyos károkat okozó rágalmakra válaszolt. Egyetlen adat is elegendő arra, hogy a lázas izgalommal támadó mozgalmi ember állításait nevetségessé tegye: az Opera nem rendelkezett és nem rendelkezik saját vagy bérelt szolgálati autókkal. Nincs tehát semmi alapja annak a sugalmazásnak, miszerint már a szolgálati Audik sem kellenek a léha, gőgös és urizáló vezetőknek.
Aztán hogy a BMW szalonautói valójában azért kerülnek a támogatási szerződés alapján az Operaház felhajtójára, hogy ott a gazdag turisták és a tehetős Opera-látogatók szeme előtt legyenek, az még üzleti megfontolásokból sem foglalkoztatja a szakszervezetist és híveit. Vajon a német autócégnek ne érné meg, hogy szalonautóit ilyen jelentős reklámértékű helyen szerepeltesse?
És hogy a csereüzlet eredményeként az Opera vezetőinek amúgy hivatalból járó autóflotta bérletére nem kell jelentős pénzeket áldozniuk, az az energia- és pénztakarékos balbajtársakat nem érdekli.
A szerző író
