Kiakadtak a britek az olimpiai ételek miatt

Elégedetlenek a britek az olimpiai faluban rendelkezésre álló ételek minőségével, noha még az ötkarikás játékok kezdete előtt a szervezők azt ígérték, a sportolóknak Michelin-csillagos minőségű ételek elfogyasztására lesz lehetőségük. Nos, ez olyannyira nem történt meg, hogy már több ország is panaszkodott az ételekre, ki halkabban, ki hangosabban, s a britek a minap hivatalos panaszt is benyújtottak emiatt – írta meg a standard.co.uk portál.

A britek szerint számos alapvető élelmiszerből nincs elegendő az olimpiai faluban, de már olyan is előfordult, hogy nyers húst szolgáltak fel a sportolóiknak.

„Általában minden olimpia elején adódik két-három probléma. A legnagyobb gond ezúttal az olimpiai falu kosztja, ami nem megfelelő – panaszkodott Andy Anson, a brit olimpiai csapat vezetője. – Bizonyos élelmiszerekből kevés áll rendelkezésre: például tojásból, csirkéből, vagy bizonyos szénhidrátokból, és még ott van az ételek minősége is; nyers húst is etettek már a sportolóinkkal. A következő néhány napban ezen drámaian javítani kell.”

A britek mindenesetre nem estek pánikba, saját kezükbe vették az irányítást, és már a megoldást is megtalálták: saját szakácsot hozattak a Párizs külvárosához tartozó Clichyben található privát bázisukra, amely nagyjából 15 percnyire található az olimpiai falutól.

Elolvasom a cikket