Milák Kristóf nem úszik

MH/MTI
2024. július 26. péntek. 12:31

„Vegyesek a tapasztalataink, hiszen a transzportunk az olimpiai faluból például katasztrofális, harmincöt perc és másfél óra között mozog a dolog, volt olyan sofőr, aki úgy eltévedt, hogy visszament a faluhoz. Az étel a versenyzők szerint elég silány, és gyakran előfordul, hogy el is fogy” – nyilatkozott a kapitány egy nappal a szombati rajt előtt a közmédiának a medencés versenyek helyszínén, a harmincezer néző befogadására is alkalmas La Défense Arénában.

Hozzátette, a kialakított medence vízmélysége a világeseményeken megszokott három méteres helyett csak kétméteres, így a „fizika szabályainak” megfelelően várhatóan lassabbak lesznek majd a versenyek, hiszen a hullámok sokkal jobban visszaverődnek, s szerinte jóval kevesebb világcsúcs fog születni.

„Persze ami nekünk a legfontosabb, hogy van a medencében víz, a mélység mindenkinek ugyanannyi lesz, a melegítő medence pedig akkora, amekkorát még nem láttam. A nézőtér hatalmas, biztos vagyok benne, hogy remek hangulatú versenyeket láthat majd a közönség” – mondta a szakember.

Sós Csaba Milák Kristóffal kapcsolatban elárulta, az, hogy még nem érkezett meg Párizsba, nem befolyásolja az egyéni szereplését, hiszen nincs időeltolódás, otthoni körülmények között pedig nyugodtabban készülhet.

„Az elmúlt időszakban azt gondolom, ez a legártatlanabb hír vele kapcsolatban” – fogalmazott.

Hozzátette, a 200 méter pillangó címvédője már a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságot követően megbeszélte vele, hogy csak egyéniben indul majd, így a 4×100 méteres férfi váltó a Németh Nándor, Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám összeállításban ugrik medencébe.

„Azt gondolom, ez a váltó nélküle is nagyon erős, és reális esélye van a döntőbe jutásra” – fűzte hozzá a szövetségi kapitány.

Az úszóversenyek előfutamai minden nap 11 órakor kezdődnek a Paris La Défense Arénában, míg az elődöntőket és a finálékat 20.30-tól rendezik.

Elolvasom a cikket