Minden idők legjobb magyar eredményéért utaznak Párizsba

Minden idők legjobb magyar eredményével hazatérni – ezzel a céllal indult útnak a magyar triatlonválogatott Párizsba. Az előző olimpián Bicsák Bence a férfiak egyéni versenyében a 7. helyen végzett, jelenleg ez a legelőkelőbb magyar olimpiai helyezés, ám mindenki abban bízik, hogy már csak néhány napig.

Éppen Bicsák Bence az, aki nem volt ott péntek reggel a budapesti repülőtéren, hiszen spanyolországi edzőtáborból utazik Párizsba. A 29 éves versenyző nemrég új kerékpárt kapott, és – elmondása szerint – emiatt is „feldobott állapotban” várja a férfiak július 30-i versenyét.

„Nagyon várom már a rajtot, a nehéz kvalifikáció után bizonyítani akarom magamnak is, hogy ott a helyem a világ legjobbjai között. Az olimpia extra erőt ad nekem, remélem az eredményen is látszik majd” – nyilatkozta Bicsák Bence.

Szintén bravúrosan szerepelt három évvel ezelőtt Kuttor-Bragmayer Zsanett. Egyéniben a 12. helyet szerezte meg Japánban, ez miden idők legjobb magyar olimpiai eredménye a nők között.

„Már Tokióban is hatalmas élmény volt ott lenni és olimpián rajthoz állni. A falu hangulata is lenyűgözött, alig várom, hogy újra találkozzam a világ legjobb sportolóival” – mondta Kuttor-Bragmayer Zsanett. A nők versenye július 31-én, reggel 8-kor rajtol.

Edző-férje, Kuttor Csaba, aki versenyzőként 2000-ben és 2008-ban is képviselhette Magyarországot, 16 év után immár edzőként utazhat ki egy újabb nyári olimpiára.

„Mivel legutóbb Tokióban nem volt lehetőségem rá, hogy Zsanettel együtt örüljek a mindenkori legjobb magyar női eredménynek, ezért most különösen izgatottan várom, hogy újra átéljem egy olimpia légkörét, és remélhetőleg egy újabb top10 körüli eredmény elérésében segédkezhessek” – nyilatkozta Kuttor Csaba.

Kuttor-Bragmayer Zsanettel és Bicsák Bencével ellentétben a harmadik magyar induló olimpiai újoncnak számít. Lehmanm Csongor így is komoly tervekkel utazik Párizsba, miután tavasszal harmadik lett a világbajnoki sorozat olaszországi állomásán, július közepén pedig megnyerte a tiszaújvárosi világkupát.

„Gyermekkori álmom válik valóra, hogy olimpián vehetek részt. Jelenlegi álmom pedig az, hogy az olimpiai futamon ki tudjam hozni azt, ami bennem van. Ha ez sikerül, akkor elégedett leszek” – árulta el Lehmann Csongor.

Edző-édesapja, Lehmann Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok a világ legjobbjai közé tartoznak, ami óriási dolog az egyik legdinamikusabban fejlődő olimpiai sportágban.

„Nagy út áll mögöttünk Csongorral, és nagy út áll a magyar triatlon mögött is. Az elmúlt három évben versenyzőink megmutatták, hogy többen is a világ élmezőnyéhez tartoznak. Az olimpián lehetőség van ezt a tendenciát eredményre váltani, erre készül mindhárom sportolónk” – mondta Lehmann Tibor, aki edzőként ott lesz fia mellett Párizsban.

A harmadik csapatkísérő Lipták Tamás, a hazai szövetség szakmai igazgatója.

„Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek a kétéves, megfeszített tempójú »utazásnak«, mely most Párizsban lezárul és végre személyesen is átélhetem az olimpiai élményt. Biztos vagyok benne, hogy versenyzőink jól felkészültek, legjobb tudásuk szerint fognak teljesíteni és óriási örömet fognak okozni a magyar szurkolóknak” – nyilatkozta Lipták Tamás.

Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke büszke arra, hogy ilyen kvalitású triatlonosok képviselik Magyarországot Párizsban.

„Az olimpiai indulás a legnagyobb elismerés egy sportoló számára. Kívánom Zsanettnek és a fiúknak, hogy a kemény munka és az elhivatottság meghozza az eredményt és felejthetetlen élményben legyen részük. A legfontosabb, hogy hozzák ki magukból a legtöbbet, akkor bármi lehet” – mondta Kindl Gábor.

A triatlonfutamok kiemelt figyelmet kapnak a párizsi olimpián. A város legszebb és egyben legismertebb részein, a Szajnában, illetve a folyó partján, a Szajna feletti hidakon és a világ egyik legismertebb sugárútján, a Chamsp Élysées-n jelölték ki a pályát. Olyan „díszletek” között versenyezhetnek a triatlonosok, amilyenről más sportágak képviselői talán még álmodni sem mernek.

Elolvasom a cikket