MTK-siker a zalaegerszegi idénynyitón

MH/ MTI
2024. július 26. péntek. 20:24
Frissítve: 2024. július 26. 20:33

Az alacsony színvonalú, mindkét oldalon sok hibát hozó első félidőben többet birtokolta a labdát a fővárosi csapat, sokáig mégis a ZTE tűnt aktívabbnak. Amikor a hazaiak labdát szereztek, próbáltak helyzetet kialakítani, igaz, kevés sikerrel. Az első MTK-lehetőségre a 34. percig kellett várni, ekkor Antonov lövését Gundel-Takács lábbal védte. A házigazdák hálóőre a játékrész hajrájában is többször hárított, azaz a vendégek álltak közelebb a gólhoz, de a szünetben 0-0-t mutatott az eredményjelző.

A fordulás után nem változott a játék képe, az MTK irányított, komolyabb helyzet nélkül. A mérkőzés szinte eseménytelenül csordogált, a kapuk nem forogtak veszélyben. A cserék sem hoztak változást egyik oldalon sem. Jellemző volt, hogy a második félidő egyik legnagyobb helyzete azután adódott, amikor Gundel-Takács rossz kirúgását követően Jurina elé került a labda, aki azonban az üres kapu mellé gurított. Az utolsó percekben kissé megélénkült a játék, amikor már úgy tűnt, egyik csapat sem tudja a maga javára fordítani az állást, Jurina fejese utat talált a kapuba, így végül az MTK örülhetett.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Zalaegerszegi TE FC-MTK Budapest 0-1 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2867 néző, v.: Káprály
gólszerző: Jurina (92.)
sárga lap: Várkonyi (61.), Croizet (81.), illetve Antonov (56.), Jurina (95.)

Zalaegerszegi TE FC:
Gundel-Takács – Szendrei, Várkonyi, Safronov, Medgyes – Kiss B. (Csonka, 88.), Sankovic, Sajbán (Croizet, 68.) – Dénes (Vogyicska, 68.), Spoljaric (Németh D., a szünetben), Mim (Bakti, 88.)

MTK Budapest:
Demjén – Nagy Zs., Beriasvili, Varju – Antonov (Kovács P., 68.), Kata (Végh, 76.), Horváth A., Hej – Németh K. (Jurina, 82.), Bognár (Stieber, 82.), Polievka (Molnár R., 68.)

Elolvasom a cikket