György herceg nem megy idén középiskolába

György herceg, aki nemrég ünnepelte 11. születésnapját, sikeresen befejezte a hatodik évet a berkshire-i Lambrook iskolában. A legtöbb vele egykorú gyerek Angliában ebben a korban kezdi meg a középiskolai tanulmányait, de György hercegre nem ez vár szeptemberben. Ő és testvérei, Sarolta hercegnő és Lajos herceg 2022 szeptembere óta járnak a Lambrookba, a legidősebb herceg ezelőtt a Thomas’s Battersea iskolába járt – olvasható a Life.hu oldalán.

A Lambrook a windsori rezidenciájuktól, az Adelaide Cottage-tól nem messzetalálható és olyan lenyűgöző létesítményekkel büszkélkedhet, mint a golfpálya, az uszoda, a színház, a sportközpont és a különböző művészeti stúdiók. Sokféle programot kínálnak a tanulókan, a többi között sztepptáncot, dudajátékot és úszást.

A Lambrook több szempontból is különbözik más iskoláktól.

A diákoknak például heti hat napot kell iskolába járniuk, vagyis Györgynek és testvéreinek szombatonként is tanulniuk kell. Ráadásul az iskola három és 13 év között foglalkozik a tanulókkal, vagyis György hercegnek még két éve van hátra.

Hogy György azután hol folytatja majd a középfokú tanulmányait, az egyelőre rejtély.

Az egyik legvalószínűbb lehetőség a northamptonshire-i Oundle School, amely Nagy-Britannia egyik vezető koedukált bentlakásos iskolájaként ismert. Ha György úgy dönt, hogy ide jár, az egyedülálló lenne: ez lenne az első alkalom, hogy egy férfi örökös koedukált iskolába jár. Lehetséges, hogy a fiatal György herceg nem azt az utat járja be, amelyet apja, Vilmos herceg és nagyapja, Károly király, legalábbis ha az iskolaválasztásról van szó.

Mindketten a tekintélyes berkshire-i Eton College-ba jártak Harry herceggel együtt. Meglehet azonban, hogy Katalin hercegné azt szeretné, ha György az ő nyomdokaiba lépne és a Marlborough College-ot választaná, ahová egykor ő is járt. Mindenesetre még van két évük, hogy eldöntsék, melyik nagynevű intézménybe szeretnék járatni György herceget, aki nemrég édesapjával együtt szurkolt az angol válogatottnak sőt, még egy Taylor Swift koncerten is tombolt.

Elolvasom a cikket