Latorcai Csaba: Fontos, hogy kulturálódó és sportoló nemzet legyünk

MH/MTI
2024. július 27. szombat. 6:53

Latorcai Csaba kiemelte: fontos, hogy ne csak passzívan szemléljük a művészetet és a sportot, hanem váljunk azok részesévé. Alakítsuk magunk is ezeket és általuk helyi közösségeinket – mondta, hozzátéve: a kormány – ahogy eddig – a jövőben is támogatja a Magyar Tavak Fesztiválja kezdeményezést.

Rámutatott: a kultúra és a művészet közös identitást teremt, amely önmagában is versenyképességi tényező. Egy-egy település életét és jövőjét meghatározzák lakói, a helyi közösségek és az ő saját kultúrájuk. Ezért is előremutató és példaértékű a Természet Operaháza kezdeményezés, hiszen itt a Tisza-tó összes közössége és települése meg tudja mutatni értékeit – fogalmazott.

Magyarországnak erre kell alapoznia a vidék fejlesztését, a kormány a helyi közösségek igényeire építve, velük együtt gondolkodva kívánja ezt megvalósítani, mert csak ez teremt élhető jövőt és biztosítja az életminőség javítását – mondta az államtitkár.

Szavai szerint a Természet Operaháza programsorozat úttörő ezen a téren, és a megnyitó vendéglétszáma is mutatja sikerét. A pénteki gálakoncert után szombaton a Tisza-tavat körbekerékpározva élvezhetik a résztvevők a települések vendégszeretetét és a zenei programok színe-javát, majd vasárnap hajóra ülve, a tározó vízi világát megcsodálva folytathatják mindezt – sorolta.

Latorcai Csaba megjegyezte: a külföldiek szemében a magyar kultúrnemzet, különösen a zenében élenjáró, amit Bartók Béla reprezentál. Emellett a magyart sportnemzetként számontartók Puskás Ferenc nevét emlegetik világszerte.

Ma egyszerre „élhetjük meg” mindkettőt, hiszen a Tisza-tónál Miklósa Erika opera-énekesnő mesteriskolájának páratlan tehetségű tanítványai bizonyítják: nem csupán múltunk, de jövőnk is van a kultúrában – jelentette ki. Eközben pedig a XXXIII. nyári olimpiai játékok megnyitójában gyönyörködve a magyar sportolók sikeres szerepléséért is szurkolhatunk – tette hozzá.

Elolvasom a cikket