Lavrov: Scholz az együgyű gondolatairól ismert

Scholznak a hét elején tett kijelentését kommentálta, miszerint fel lehetne hagyni az amerikai rakéták németországi telepítésével, ha Oroszország befejezi a Kijev elleni katonai műveletet – írja az Oroszhirek.hu.

Berlin és Washington július elején jelentette be, hogy 2026-tól amerikai cirkálórakétákat állomásoztatnak Németországban. E fegyverek telepítését a hidegháború idején kötött, közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló (INF) szerződés tiltotta, de Washington 2019-ben kilépett a megállapodásból. Oroszország az amerikai kilépés után még néhány évig betartotta a szerződést. Júniusban Vlagyimir Putyin elnök arra figyelmeztetett, hogy Moszkva az Egyesült Államok „ellenséges lépéseire” válaszul újraindíthatja a korábban betiltott rakétarendszerek gyártását.

Scholz a hét elején egy berlini sajtótájékoztatón elutasította azokat az aggodalmakat, hogy a tervek tovább fokozhatják a feszültséget Oroszországgal. Azzal érvelt, hogy Moszkvának előbb be kell fejeznie az Ukrajna elleni hadműveletet, hogy megakadályozza az amerikai nagy hatótávolságú rakéták németországi telepítését.

Lavrov szerint „senki sem kérdezte Scholzot, hogy a németek akarják-e ezt a telepítést vagy sem”. „Ő megint csak egyszerűen, amikor a hír kiderült, azt mondta: »üdvözlöm az amerikai döntést a rakéták németországi telepítéséről«… nem rejtette véka alá, hogy a döntés amerikai” – jelentette ki a miniszter.

Lavrov hangsúlyozta, hogy a probléma nem a rakéták telepítésével van, és kifejtette, hogy Moszkva hadműveletének célja „az Oroszország biztonságát érintő fenyegetések felszámolása, amelyek Ukrajnában keletkeztek, ahol NATO katonai bázisokat terveztek telepíteni, többek között az Azovi-tengeren”.

A hadművelet célja továbbá a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok lakosságának védelme is, amelyek azóta a 2022-es népszavazások nyomán csatlakoztak Oroszországhoz.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes korábban azt mondta, hogy Moszkva fenntartja magának a jogot arra, hogy nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat telepítsen, ha az Egyesült Államok folytatja a nagyobb hatótávolságú rakéták németországi állomásoztatásának tervét.

Elolvasom a cikket