Még most is válaszra vár az a kérdés, hogy miként szerezhette meg az első helyet a július 7-i francia nemzetgyűlési választások második fordulójában a Jean-Luc Mélenchon vezette szélsőbaloldalinak mondott tömörülés. Az egész ügy rendkívül szürreális egy olyan Európában, ahol egyre erősödnek a jobboldali táborhoz tartozó pártok, miközben a hagyományos konzervatívok átpártoltak a liberálisok által „elnyelt”, ma már csak nevében szocialista alakzathoz.
Európában e jelenség alól talán Franciaország számít kivételnek, ezért is fordulhatott elő, hogy a szélsőbal, ha nem is váratlanul, de mindenesetre kormányalakításhoz közeli helyzetbe került. Az biztos, hogy nem véletlen, hogy mindez Nyugat-Európában történt, a kontinensnek azon a felén, amely megúszta a második világháború utáni szovjet megszállást és annak következményeit.
A második nagy világégés után a nyugat-európai neomarxista értelmiségiek jelentősen átdolgozták a marxista ideológiát és a hangsúlyt a gazdasági kérdésekről a kulturális helyzet megváltoztatására tették át. Ez egy útkeresés volt, a kritikusan szemlélt nyugati társadalmak mesterséges átalakításának kezdete.
Valójában azonban a készen kapott marxista filozófia „újragondolásáról” beszélhetünk, egy keletről jövő radikális baloldali propaganda illuzórikus adaptációjáról, amely a nyugat-európai baloldal ideológiai „légüres” terét volt hivatva kitölteni. Eszközeként pedig a kultúra átalakításának tervét használták.
A nyugat-európai értelmiség ezért „ugrott” rá, minden fenntartás nélkül a kínai kulturális forradalomra, mert tetszett nekik, a kultúrának, és ezzel együtt a társadalomnak a gyors átalakítási mechanizmusa.
A hatvanas évek közepétől tíz évig tartó kulturális forradalom idején több, nyugat-európai baloldali csoport, köztük egy francia szakszervezeti delegáció is Kínába látogatott „tapasztalatszerzésre”. A Patyomkin-falvak meglátogatása persze „igazolta” a propagandát. Aztán szembe jött a valóság. A franciák egy piacot látogattak meg, ahol ájuldoztak a bőséges élelmiszer kínálat láttán. Csakhogy a csoport egyik tagja ottfelejtette a fényképezőgépét. Másnap egyedül ment vissza érte, de a piacnak csak a hűlt helyét találta.
Több hasonló eset is volt, mindez kikezdte a baloldal saját magának „gyártott” ideológiai bázisát. A gondosan felépített nyugat-európai ideológiai „légvár” omladozni kezdett. De még így is legalább további egy évtized kellett a baloldalnak ahhoz, hogy a kontinens nyugati felén ez az ideológiai keret kiüresedjen. A „légüres” teret már csak azért sem lehetett gyorsan betölteni, mert közben a kommunizmus Kelet-Európában és a Szovjetunióban összeomlott.
Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy a szélsőbaloldal ideológia tetszhalálából ismét életre keljen. Emlékezzünk mi történt 2018 májusában. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke megkoszorúzta Karl Marx szobrát, annak szülővárosában, a németországi Trierben. A ceremóniára a kommunista ideológia alapjai alkotójának 200. születésnapján került sor. Juncker beszédében méltatta Marxot, azt hangoztatván, hogy ő maga nem volt felelős a nevében elkövetett rémtettekért. A beszéd egyes bírálói szerint viszont Marx „forogna a sírjában”, ha tudná, hogy az a Juncker méltatja, aki egykor luxemburgi kormányfőként jelentős adókönnyítéseket biztosított a multicégek számára.
A szobor megkoszorúzása nem az „euromarxizmus” születésének a pillanata, hanem már a „folyamatnak” az egyik állomása. A „folyamat” pedig nem más, mint a teljes európai integráció megteremtése, a nemzetállamok leépítése, egy országok feletti kormány létrehozása és a kontinens társadalmai feletti teljes ellenőrzés megteremtése. Ez nem más, mint a kommunista internacionalizmus modern köntösbe való öltöztetése. Ezért volt Jean-Claude Junckernek, egy papíron kereszténydemokrata luxemburgi politikusnak szüksége Marxra.
Ebbe illeszkedik bele a Jean-Luc Mélenchon vezette francia szélsőbaloldali tömörülés, amely gyűjtőhelye lett az elmúlt évtizedekben a különböző baloldali pártoknak, csoportnak, szervezetnek, amelyek valamilyen formában kötődtek az „euromarxizmushoz”, azt gondolván, hogy az kitölti azt az ideológiai „légüres” teret, amelyet előzőleg nem tudtak tartalommal telíteni.
Viszont ez nem más, mint egy marxista alapokon nyugvó totalitárius rendszer létrehozásának kezdete.
A szerző főmunkatárs
