Muhari Eszter az első magyar érmes az olimpián!

MH/MTI
2024. július 27. szombat. 20:58
Frissítve: 2024. július 27. 21:20

A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szera, majd egy másik kínai, Jü Sze-han legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az idén Eb-második francia Auriane Mallo-Bretontól. Így zárásként a harmadik helyért mérkőzhetett meg az észt Nelli Differttel, akivel „kéz a kézben” jutottak ki az olimpiára.
Mindketten az egyéni ranglistáról kerültek be a mezőnybe. Eredetileg úgy volt, hogy Kun Annáé és Differté lesz a két európai hely, de a magyar vívót a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt május közepén két évre eltiltották. A rangsorban Differt mögött Muhari következett, így övé lett a másik hely.
A csapatban tavaly és tavalyelőtt is Eb-ezüstérmes magyar vívó kapta az első tust, de mindjárt válaszolt is kettővel, majd 3-3 után pengéről indulva megszúrta ellenfelét. Az első szünet után folytatódott a taktikai küzdelem, mindkét fél igyekezett előkészíteni a megfelelő ütemű támadást. Ez eleinte kétszer az észtnek, majd 5-7 után kétszer a magyar vívónak sikerült. Végül együttes találattal 8-8 volt az állás a második három perc lejártakor. A pihenő után megint Differt indított jó ritmusban pengéről támadást, majd újabb együttes találat után Muhari adott egylámpás tust. 10-10 után az észt ismételte meg kétszer a korábbi akcióját, aztán a magyar vívó csuklóra és mellkasra helyezett el egy-egy találatot. Újabb tusváltás után együttes következett, 14-14-nél pedig lejárt a vívóidő. A ráadásban Muhari a 12. másodpercben vállon szúrta 34 éves ellenfelét, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a párizsi játékokon.

Muhari Eszter portréja:
Született: 2002. szeptember 30., Budapest
Klubja: Tatabányai SC
Versenyszáma: párbajtőr egyéni
Olimpiai eredménye: 3. (2024)
Legjobb eredményei: csapatban – Eb-2. (2023, 2024)

Muhari a magyar küldöttség első érmét szerezte a párizsi játékokon.

Elolvasom a cikket