Orbán Viktor: Nemzeti érzelmű, bátor, fiatal harcosok kerestetnek!

Az önálló magyar nagystratégia végrehajtása 20-25 év lesz. Ezt nem mi, hanem leginkább a mai húszas-harmincas éveikben járó fiatalok fogják befejezni – írta közösségi oldalán a kormányfő.

A liberális, slim-fit szerkós, latte avokádós, mindenmentes, öntetszelgő politikusok lesznek az egyik oldalon, és velük szemben lesznek majd a két lábbal a valóságban álló, nemzeti érzelmű, vagány fiatalok – tette hozzá Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, a toborzást a fiatalok között el kell kezdenünk még most és még nekünk! Az ellenfelet a liberális korszellem folyamatosan szervezi és csatasorba állítja. Ott nem kell toborozni, toborzódik az magától. A mi táborunk azonban más. A nemzeti tábor csak trombitaszóra bújik elő – ez a fiatalokra is igaz – és csak magasba emelt zászló alá tud gyülekezni. Ezért nekünk nemzeti érzelmű, bátor, fiatal harcosokat kell találnunk.

Elolvasom a cikket