Schmitt Pál: Kis szerepet kaptak a főszereplők, a sportolók a megnyitón

– Nagyon elázott a megnyitó ünnepségen?

– Szinte végig szakadt az eső, amely jelentősen befolyásolta a megnyitó hangulatát. Mi NOB tagok is kaptunk egy műanyag esőkabátot, mert a Trocadéro kertben kialakított mobillelátók egy része volt fedett. Nekünk szerencsénk volt, mert Fürjes Balázzsal, a NOB-tagjával olyan helyen ültünk, hogy nem áztunk el. De mi is csak annyit láttunk, mint otthon a tévénézők, mert egy kivetítőn figyeltük az eseményeket. Már ott a helyszínen a vélemények kritikusak voltak. A Szajnán hajókon felvonuló küldöttségeket, az Egyesült Államok és Franciaország kivételével tíz-tíz másodpercekig mutatták. Például nagy gonddal kiválasztott zászlótartók felismerhetetlenek volt. Közben pedig azt találgattuk, hogy a nehezen értelmezhető bejátszások mit jelentenek. Például, hogy Louvre-ból ellopott Mona Lisa festmény miért került a Szajnában.

Schmitt Pál szerint az öttusa megmenekült, de más sportág lesz

Schmitt Pál: Bízom abban, hogy a folyatás sokkal emlékezetesebb lesz

Fotó: AFP/Isza Ferenc

– A divatbemutatós jelentnél azt hitten Pride-felvonulást látok Párizsból.

– Igen, az egyenlőséget, gender elfogadásra hangsúlyozta. Egyes úgynevezett képek, s a Szajnán pöfögő nyolcvanhat hajós felvonulás túl hosszú, s nagyon költséges volt. Ellentétes a NOB azon törekvésével, hogy a játékoknak takarékosnak, a sportolókra koncentrálónak kell lenni. Amit hiányoltam, hogy Zeusztól kezdve az utolsó vacsoráig sok mindent be akartak mutatni, az eredményes francia sportról viszont alig láttunk képeket. Furcsa volt az is, hogy hosszú felvezető után végre felgyulladt az olimpiai láng, amely aztán egy hőlégballonon elszállt az éjszakába. A lényeg, hogy túl vagyunk rajta, remélem a sportolok nem fáztak meg. Bízom abban, hogy a folyatás sokkal emlékezetesebb lesz.

– Mi a szombati programja?

– Elmegyünk szurkolni a női vízilabdázóinknak, akik hollandok ellen játszanak. Majd irány a Grand Palais, ahol remélem kardvívónk éremért vívhatnak majd.

Elolvasom a cikket