Száznál több katona állt rajthoz a honvédség terepfutó-bajnokságán

MH/MTI
2024. július 27. szombat. 19:09

Több mint kétszáz nevezés érkezett a Magyar Honvédség terep-akadályfutó bajnokságára, amely Weekend Warriors – országos OCR- (akadályfutó-) bajnokság is egyben, a szombati megmérettetésen 110 katona is rajthoz állt Szentesen.

Az esemény megnyitóján Csurgó Attila, a házigazda MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka elmondta: a verseny egyszerre a magyar honvédség kiképzéstámogató, valamint a hazai OCR-szövetség kvalifikációs rendezvénye.

Emlékeztetett: Szentes ötödik alkalommal ad helyet a seregszemlének, ahol a szervezők és az indulók eddig minden évben új kihívásokkal szembesültek.
Ezúttal több mint öt kilométeren 23 akadály várja a futókat, a pálya kialakítását szinte az utolsó pillanatig befolyásolta a napokban lehullott, nagy mennyiségű eső – tette hozzá.

Az MTI kérdésére a szervezők közölték: a megnyitóig az ország minden részéből érkezett 221 versenyző, köztük 110 katona adta le nevezését, a verseny kezdetéig a rajthoz állók száma várhatóan megközelíti vagy eléri a 250-et.

Elolvasom a cikket