A cselgáncsozó Pongrácz Bence egy percet bírt a címvédő ellen

MH/ MTI
2024. július 28. vasárnap. 13:24

A VS Dunakeszi idén Európa-bajnoki bronzérmes versenyzője a 16 közé jutásért ipponnal verte a nigériai Ismael Alhassane-t, a folytatásban azonban a lehető legnehezebb feladat várt rá az Eiffel-torony közelében található Mars-mező Arénában: a címvédő és négyszeres világbajnok Abe Hifumival kellett megküzdenie, akivel még nem találkozott. A japán dzsúdós húga, a szintén olimpiai és világbajnok Abe Uta szereplése jelentette egyébként a vasárnapi program egyik szenzációját, ugyanis a Pupp Réka súlycsoportjában címvédő versenyző kikapott a jóval esélytelenebb üzbég Dijora Keldijorovától.

A 24 éves Pongrácznak azonban nem sikerült a bravúr. Abe Hifumi, akit óriási üdvrivalgással köszöntöttek a japán szurkolók, rögtön a meccs elején vazaarival megszerezte a vezetést, majd egy válldobásra megkapta második vazaariját, így ipponnal lezárta az egyperces mérkőzést.

„Az első meccs úgy ment, ahogy elgondoltam, aztán jött a japán, aki egy nagy világsztár. De úgy álltam oda, hogy ő is csak ember, reméltem, hogy ennél sokkal jobban megszorongatom. Persze még friss az élmény, de nagyon csalódott vagyok” – értékelt Pongrácz Bence, aki két év kihagyás után kezdett újra cselgáncsozni.

Hozzátette, egy olimpián félre kell tenni, kinek milyen eredményei vannak, és mekkora sztár.

„Szerettem volna megragadni a lehetőséget, de frissen csöppentem bele az élmezőnybe. Még vannak hibáim, azon leszek, hogy ezeket kijavítsam, és a következő négy évben megmutassam, ami bennem van” – tette hozzá Pongrácz Bence.

Elolvasom a cikket