Ábrahám Minna nem jutott döntőbe 200 méter gyorson

MH/ MTI
2024. július 28. vasárnap. 22:48

A 18 éves magyar versenyző délelőtt 1:57.77 perces idővel megközelítette élete legjobbját (1:57.22), amivel a 13. helyen került az esti középdöntőbe.

A második futamban vízbe ugró magyar tehetség az 1-es pályán végül az előfutamban elért idejétől egyetlen századdal elmaradt, így összesítésben a 14. lett.

Ábrahám előzetesen azt mondta, élvezni szeretné a lehetőséget, csak magával foglalkozik.

„Tudok örülni ennek az eredménynek, hiszen a felnőtt mezőnyben idén volt egyáltalán az első világversenyem egyéniben, majd most rögön egy olimpiai középdöntőt úszhattam” – mondta az MTI-nek Ábrahám, aki júniusban, a belgrádi Európa-bajnokságon az utolsó lehetősége alkalmával, a fináléban teljesítette az olimpiai szintet, amivel ezüstérmes lett a szerb fővárosban.

„A hangulat egészen elképesztő, az állítóban nem hittem el, hogy az ausztrál sztárok vagy éppen a hongkongi versenyző csak nevetgélnek, én meg kiléptem és felrobbant a stadion, egészen hihetetlen volt. Ilyenre még nem volt példa a karrieremben, ezt is meg kell szokni. A váltóval pedig majd odaállunk, mindenki jó formában van, kiérdemlünk egy döntőt” – tette hozzá.

Elolvasom a cikket