Befejeződött a debreceni Campus Fesztivál

MH/ MTI
2024. július 28. vasárnap. 18:40
Frissítve: 2024. július 28. 18:41

A közlemény szerint az idén 21 programhelyszínnel várták a látogatókat, a teljes zenei kínálatban közel háromszáz zenei produkció szerepelt, csak a zárónapon 95 program volt. A Campus Fesztivál turisztikai jelentőségét mutatja, hogy a négy napra teljesen megtelt Debrecen és környéke, a városban a szállásfoglaltság gyakorlatilag 100 százalékos volt.

A Campus Fesztivál megvalósításában kiemelt szerepet vállal a Debreceni Egyetem: a zenei színpadok mellett évek óta fontos szerepet kap az egyetemi aktivitásokat bemutató Egyetem tér, ebben az évben pedig a kínálat a Debreceni Egyetem Színpaddal bővült, ahol mások mellett a Margaret Island, a Brains, Manuel, T. Danny és az R-Go is fellépett – jelezték.

Hozzátették, a szerdai este különleges élményt tartogatott az idén felvételizőknek a Campuson: ott tartották az országos Pont Ott Partit, a nagyszínpadon pontban 20 órakor Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter jelzésére hozták nyilvánosságra az idei ponthatárokat.

„A közönség és a fellépők visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel zártuk az idei évet, ami elég egyedülálló a mai fesztiválpiacot látva” – idézte a közlemény Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgatót.

A Campuson a zenéé volt a főszerep: 13 országból 15 külföldi előadót láttak vendégül. A tizenhatodik Rita Ora lett volna, aki sajnos a fellépését megelőző éjszaka Budapesten kórházba került, így a szombati nap programját át kellett szervezni – jelezték.

Süli András programigazgató kiemelte: a hét év után újjáalakuló Amorf Ördögök, illetve a legendás Thy Catafalque idén nyáron kizárólag a Campuson lépett fel, de különleges alkalom volt a Tankcsapda akusztikus koncertje is.

Hozzátette: a zenén kívül idén is számos egyéb programot láthattak az érdeklődők, a civil faluban például a 47 társadalmi szervezet mellett gyermekprogramokkal és művészeti aktivitásokkal lehetett találkozni, megjelent a Csokonai Nemzeti Színház, készült absztrakt versfal és az idén is a fesztiválozók kedvenc fotótémája volt az utcaszínházi vonulás.

Miklósvölgyi Péter arról is beszámolt, hogy a Campus minden évben fontosnak tartja felhívni a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre: tavaly a VIP támogatói jegyekből 12 millió forint gyűlt össze, az összeget a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány és a Debreceni Karitatív Testület számára ajánlották fel. Az idén Micskó Benjámin részére gyűjtöttek: a 4 éves Beni Duchenne-féle izomsorvadásban szenved és a világ egyik legdrágább gyógyszere segíthet csak rajta. A Campus közössége csatlakozott a Mentsük meg Benit Alapítványhoz, a VIP fogadásból származó összeg elérte a 12,5 millió forintot – közölte a fesztiváligazgató.

A 17. Campus Fesztivált 2025. július 16. és 20. között rendezik meg a debreceni Nagyerdőben – ismertette Miklósvölgyi Péter.

Elolvasom a cikket