Ha a Hitelt a Válasz utódjának mondjuk, mint ahogy az is, a hozzá kötődő szerzőket pedig a konzervatív, népi-nemzeti írók csapatába, akkor a 2000 bátran minősíthető a liberális, urbánus szellemi áramlat, nevezetesen a Nyugat folyóirat utódjának.
A 2000 szerkesztői az irodalmi élet legjelesebbjei közül kerültek ki. Ott volt a láncdohányos Horváth Iván, a maga tekintélyes reneszánszkutató, közelebbről Balassi Bálinthoz köthető irodalomtörténészi munkásságával. A szerkesztői munka egyik meghatározó alakja a már a Mozgó Világban is jelentős szerepet játszó Margócsy István volt. Kora és korosztálya egyik legjelentősebb költője, Szilágyi Ákos is nevét adta a laphoz. Akárcsak a Balti országok irodalmát a legmagasabb szinten ismerő, a magyar baltisztikát megteremtő Bojtár Endre.
Már a 2000 első számaiban közzé tehettem avantgárd fogalmazásaimat. Mivel nem tudták, még a meglehetős szabadsággal kezelt rovatszerkezetbe sem beilleszteni ezeket, minden esetben az újság utolsó oldalán jelentek meg. Ez különösebben, sőt egyáltalán nem zavart, egyrészt mert nem érdekelt ki, hova rak engem és az írásaimat, másrészt ebben az utolsó oldalas megjelenésben is a mindenkori kívülállóságomat lobogtathattam.
A 2000 szerkesztői közül Bojtár Endrével, a Magyar Narancs mai főszerkesztőjének, Bojtár B. Endrének a papájával voltam szorosabb kapcsolatban. Valamiféle halvány barátság fejlődött ki köztünk. Én becsültem azt az erőt, amivel Bojtár Endre minden viszontagság ellenére nagy hittel élte és védte azt a polgári életformát, amivel családját biztonságban tarthatta. Meg persze csodáltam azt a megszállottsággal rokon lendületet, amivel a Balti népek irodalmának megismertetésén fáradozott. Ő meg nyilván rokonszenvezett azzal, hogy az övéhez, ami legalábbis a családot illeti, hasonló életformámhoz ragaszkodtam.
1990-hez érve három gyerekem volt. Házat építettem. Ez a tevékenység ugyan látszólag messze van mindenféle irodalmi mutatványtól, ám a lényege ugyanaz. Tervezni kell, anyagot gyűjteni, összerakni, azaz felépíteni valamit. Anélkül, hogy erről különösebben beszélgettünk volna, Bojtár Endre minden jel szerint hasonló módon gondolkodott. Amikor már felépült a házam Zsámbékon, és a kertrendezésre kerülhetett sor, nagy tanácskozásba kezdtünk, milyen fákat és bokrokat ültessünk. Ebben a baltisztika professzora nálam sokkal jártasabb volt, szép kertet alakított ki családjának a Dunakanyarban. Azt mondta, neki kitűnő mogyoróbokrai vannak, szívesen elhoz néhány sarjat. Miután elültettük azokat a kertem végében, üldögéltünk egy darabig az új házban, kávét ittunk, és ki-ki nézegettünk az ablakon. A vékony mogyoróvesszők ott csupaszkodtak a kerítés mellett.
A 2000 folyóirat néhány éve már csak online formában él. Eltűntek a papírlapok, már nem kézzel fogható a karcsú, elegáns lap. Az erre hivatott szekértábor-szóvivők harminc évet végigveszekedtek, alkalmasint gyilkolták is egymást. Az a nyugodt, minden ízében emberi és értékalapú életmód, aminek egyik legjelesebb hirdetője Bojtár Endre volt, eltűnőben. Ő is meghalt.
Ha kinézek az ablakon, a kertem végében ott hajladoznak a négyméteresre megnőtt sűrű mogyoróbokrok.
