Nem lesz magyar döntős férfi légpuskában

2024. július 28. vasárnap. 13:55

A sportlövőversenyeknek helyt adó chateauroux-i Nemzeti Lőtéren a négyszeres Európa Játékok-győztes Pekler és a többszörös Európa-bajnok, idén ebben a számban Eb-második Péni egyaránt bizakodva várta a 10 méteres viadal 60 lövéses alapversenyét. A héten lázzal küzdő Péni az MTI-nek azt mondta a verseny előtt, hogy túlvan a betegségen.

A viadal aztán az ő szempontjából rosszul indult, az első tíz lövés során kicsit bizonytalannak tűnt, láthatóan nagyon küzdött, de nem jöttek a nagy tizesek és csupán 102,9 kört ért el, ami megpecsételte versenyét. A három éve Tokióban ebben a számban ötödik klasszis a folytatásban nagyon feljavult, második, harmadik, illetve ötödik és hatodik tízes szériája is legalább 105 körös volt, de végül 628,3 kört ért el, amivel nem volt esélye a döntőre.

Pekler versenye másként alakult. A komáromiak puskása szinte végig jól lőtt, de rendre becsúszott egy-egy rosszabb lövés a kiváló sorozatokba és különösen utolsó négy lövését bánhatja (9,7, 10,3, 10,2, 10,3), mert így csupán 628,4 kört ért el, és végül 1,4 körrel maradt le a hétfői döntőről.

Pekler és Péni számára nem ért még véget az olimpia, ugyanis az 50 méteres összetett szám még hátravan a számukra, melyben mindketten a világ élvonalába tartoznak.

Elolvasom a cikket