Pásztor Flóra a negyeddöntőig jutott

Legutóbb 2008-ban Knapek Edina jutott a legjobb nyolc közé női tőrben. A nap folyamán remekül vívó Pásztor Flóra az olimpiai bajnok amerikai Lee Kiefer ellen lépett pástra az elődöntőbe jutásért.

A világranglistát vezető amerikai rögtön az elején elhúzott (9:1). A rendkívül robbanékony Kiefer végig megőrizte előnyét, és megérdemelten nyert 15:4-re.

„Csalódott vagyok, hogy nem tudtam a négy közé kerülni. Korábban azt nyilatkoztam, hogy a nyolc közé szeretnék jutni. Ő a világ legjobbja, de többet szerettem volna kihozni ebből az asszóból, sajnálom, hogy nem sikerült” – fogalmazott Pásztor Flóra, aki köszönetet mondott a felkészülését segítő hazai ellenfeleknek is.

Elolvasom a cikket