Russell nyert Belgiumban

Az utolsó pillanatokig nyitott volt a verseny. Russell körökön keresztül hibátlanul védekezve tudta megnyerni a 44 körös Belga Nagydíjat. A Mercedes brit versenyzője egy kiállással csinálta végig a futamot. Russell mögött Hamilton a második, Piastri pedig a harmadik lett.

„Bíztam benne, hogy meglehetnek a Mercedesek. Amint tiszta levegőben tudtam autózni, jó tempót tudtam menni. George most bebizonyította mi a jó stratégia. Örülök ennek az eredménynek. Jó heteken vagyok túl. Az egész csapat jó korszakot tudhat magáénak, de várom már a pihenést” – nyilatkozta Oscar Piastri.

A második helyezett Hamilton elmondta: „Nem számítottam erre az eredményre. Gratulálok Georgenak és a csapatnak. Pénteken még nem gondoltuk, hogy ez az eredményünk lehet. Tényleg köszönöm mindenkinek. Közeledtem a verseny vége felé Georgehoz, de életben tartotta a gumikat és ő nyert.”

A győztes Russell természetesen boldogan nyilatkozott: „Csodálatos eredmény ez. Ma reggel se gondoltuk, hogy ez lehet. Egyszerűen jól éreztem magam a gumikon. Lewisnak is gratulálok. Ez egy kettős győzelem a csapatnak, jó így elmenni nyári szünetre. Ez csapatmunka volt. Jó volt az autó és jó volt ma a tempónk.”

Elolvasom a cikket