Szembajt hoz a 21. század

Manapság sokkal jobban igénybe vesszük a szemünket, mint néhány évtizede. A károkozásban élen jár a monitorhasználat, továbbá manapság már a fiatalokat sem kerüli el a szürkehályog.

Az agyunk és szemünk összetett együttműködése által tapasztaljuk meg a külvilágot, s valójában ézékeink nyolcvanegy százalékát a szemünknek köszönhetjük – írja a Szabad Magyar Szó. Mint a cikkben egyebek mellett aláhúzzák, genetikai adottság, de negyven év után általában megjelenik az úgynevezett időskori távollátás, azaz a Presbyopia. Ez azt jelenti, hogy ebben a korban a szemizmok rugalmassága gyengülni kezd, és ezzel együtt megjelenik a plusz dioptria, ami azt jelenti, hogy közelre látó szemüveg segítségére kényszerülünk.

Utalnak arra is, hogy az elmúlt húsz évben az UV-sugárzás hat-tizennégy százalékkal nőtt, így ha sokat tartózkodunk a napon, a magas UV-terhelés a bőr és a szem sejtjeinek DNS-ét roncsolva rákos folyamatokat indíthat el. A szürkehályog az idősek betegsége volt, de ma már egyre fiatalabb korban is megjelenik. Különösen veszélyeztettek a kék szemű emberek.

Hozzáteszik, a monitorhasználat sem kíméli a szemet.

Elolvasom a cikket