Szeptemberben megy Macron Belgrádba

Valamikor szeptember elején érkezik Belgrádba Emmanuel Macron francia elnök – írta meg Aleksandar Vučić bejelentése nyomán a Vajdasági magyar Szó. Mint a cikkben utalnak rá, a szerb elnök úgy fogalmazott, Olaf Scholz német kancellár és Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása után kevés állam mondhatja el magáról, hogy rövid időn belül ilyen jelentős vezetők érkeztek hozzájuk.

A párizsi Szerb Ház megnyitóját követően Vučić elmondta, büszke Szerbiára, ahogy arra is, hogy René Troccaz nyugat-balkáni különmegbízott és Franck Riester külkereskedelmi miniszter, valamint minden francia vendég elégedett mindazzal, amit a Szerb Házban látott.

Elolvasom a cikket