Újabb rémálmot hozott a svéd modell

Rendkívül brutális gyilkosságról számolt be a Magyar Nemzet híre nyomán a Mandiner. Mint a cikkből kiderül, hetente legalább egy véres leszámolás történik az országban, amelynek elkövetői között egyre több a fiatalkorú.

Most egy látszólag teljesen más mintázat nyomán történt a gyilkosság, ahol az áldozat és az elkövetők is igen fiatalok, ugyanakkor nem zárható ki, hogy vannak közös motívumok a migrációs hátterű bandák által elkövetett erőszakos bűncselekményekkel is.

Az áldozat pizsamapartira indult társaival kedden, de azok elcsalták vagy elrabolták, és egy ipari negyedbe vitték, ahol felújításra váró vasúti kocsik között össze-vissza verték őt, késsel megsebesítették, majd egy ragasztószalaggal összekötözve ott hagyták. A lányra a rendőrök találtak rá. Az ügyészség szerint a tizennégyéves lány a kórházban meghalt, és megerősítették, súlyos erőszak áldozatává vált.

Két lányt gyanúsítottak meg az eset elkövetésével pénteken, az egyik 13, míg a másik 15 éves.

Az áldozat kapcsán több információt is közölt a média, például hogy Emilia Sjöbergnek hívják, illetve, hogy nem abban a városban lakott, ahol a bűncselekmény történt, hogy édesanyjától indult el a végzetes estén, addig az elkövetők vonatkozásában semmilyen támpontot nem adtak.

A közösségi médiában azonban több forrásból is tudni vélik, hogy a gyilkos lányok migrációs hátterűek.

Elolvasom a cikket