Venezuelában megkezdődött az elnökválasztás

MH/ MTI
2024. július 28. vasárnap. 17:12

Aggodalmaikat azzal indokolták, hogy a választás közeledtével a testületbe delegált ellenzéki képviselők közül többeket is őrizetbe vettek a hatóságok. A Foro Penal emberi jogvédő szervezet közlése szerint péntek óta 23 ellenzéki aktivistát vettek őrizetbe a hatóságok, akik közül 15-en még mindig fogságban vannak. Az igazságügyminiszter erre reagálva cáfolta, hogy politikai motiváció állt volna az őrizetbevételek hátterében.

Maduro elnök ellenfele Edmundo González Urrutia, az ellenzéki összefogás, a Venezuelai Egység (Unidad Venezuela) jelöltje. A jelenleg 74 éves egykori nagykövet a korábbi ellenzéki jelölt, María Corina Machado helyét vette át. Machadónak nagy népszerűsége ellenére azért kellett visszalépnie a jelöltségtől, mert a kormány hivatalosan is megtiltotta számára, hogy közhivatalt töltsön be. González Urrutiának azonban a megfigyelők szerint ennek ellenére még a kormányzó párt korábbi szimpatizánsai közül is sokakat sikerült maga mellé állítania.

Nicolás Maduro – aki az ellenzék és az Egyesült Államok szerint már a 2018-as újraválasztását is csak csalások révén tudta biztosítani – ugyanakkor a világ legátláthatóbb választási rendszerének nevezte a venezuelait, és arra figyelmeztetett, hogy amennyiben elveszítené a választást, akkor vérfürdő és káosz következhet be az országban. Programjábanazt ígérte, hogy győzelmével garantálni tudná az ország társadalmi békéjét és erősíteni tudná a gazdaságot, hogy Venezuela ne csak az olajbevételeitől függjön.

Az elnöki hivatalt 2013 óta betöltő, jelenleg 61 éves Maduro egyre nagyobb gazdasági válság, növekvő infláció és zsugorodó közszolgáltatások közepette irányítja Venezuelát. Az ország lakóinak egyharmada külföldre menekült, a helyzetet pedig csak tovább súlyosbították az Egyesült Államok és az Európai Unió által bevezetett büntető szankciók, amelyek a venezuelai olajipar helyzetét is tovább rontották. Maduro hatalomban maradása ugyanakkor jelentős részben az ország hadseregének köszönhető, amely kezdettől fogva támogatja az elnököt.

A választópolgárok helyi idő szerint este 6 óráig adhatják le szavazataikat, és az első eredmények közzétételét vasárnap éjféltől, vagy néhány napon belül ígérik a hatóságok Venezuelában.

Elolvasom a cikket