Formalitásnak tűnő visszavágó vár a Ferencvárosra

MH/ MTI
2024. július 29. hétfő. 10:01

A holland Pascal Jansen vezetőedző bemutatkozása remekül sikerült a zöld-fehérek élén, de nemcsak az 5–0-s eredmény miatt, hanem a játék is kifejezetten meggyőző volt. Kérésének megfelelően kifejezetten energikusan futballozott a magyar bajnok és láthatóan komolyan vette az összecsapást, hogy elkerülje a tavalyihoz hasonló fiaskót, amikor is a feröeri Klaksvíkkal szemben váratlanul alulmaradt.

A Ferencváros pihenten várja a párharc második, idegenbeli meccsét, mivel az OTP Bank Liga nyitófordulójában nem lépett pályára, ugyanis a Debreceni VSC kérésére elhalasztották a találkozót, mert a hajdúsági városban éppen fesztivál zajlott.

A két csapat múltja is magyar sikert ígér, ugyanis az FTC egyszer találkozott walesi riválissal, 1974-ben kettős győzelemmel búcsúztatta a Cardiff City a KEK első fordulójában, míg a TNS 2015-ben a Videotonnal szemben alulmaradt a BL-selejtezőben.

Amennyiben az FTC a papírformát érvényesítve továbbjut a párharcból, akkor legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtábláján lesz érdekelt ősszel, míg a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájához további két párharcot kellene nyernie. A következőt valószínűleg a Midtjylland ellen, ugyanis a dán bajnok háromgólos előnyre tett szert az andorrai Santa Coloma vendégeként.

A keddi összecsapást a Duna 20 órától élőben közvetíti.

Elolvasom a cikket