Francia meglepetésgyőzelem a magyar játékos bravúrjával

MH/ MTI
2024. július 29. hétfő. 20:01

A francia csapat magyar játékosa, Hertzka Orsolya 28 percet töltött a medencében, és két lövésből egy gólt szerzett.

„Másfél éves munka gyümölcse ez. Tavaly márciusban nevezték ki a szövetségi kapitányunkat, azóta iszonyatosan nagy munkát végzünk, és ez az első ilyen nagy győzelmünk. Erre készültünk, amióta tudjuk, hogy hazai rendezésű lesz az olimpia” – nyilatkozta az Eger, a BVSC és az UVSE korábbi játékosa a meccs után az M4 Sporton.

Hozzátette: tudták, hogy képesek lesznek meglepetést okozni, és úgy érzi, megérdemelt a győzelmük. Mint mondta, leírhatatlan érzés ennyi ember és hazai közönség előtt ünnepelni.

A Ferencvárost erősítő Hertzka elárulta: amióta ismerik a csoportbeosztást, nagyon készültek az olaszok elleni meccsre.

„Azt gondolom, jó volt, hogy mi már játszottunk egy mérkőzést, az olaszoknak viszont ez volt az első meccsük. Mi már tudtuk, mire számítsunk, milyen a hangulat, milyenek a bírók. Ebben is szereztünk tapasztalatokat az első meccsen. Tudtuk, hogy a második mérkőzés nagyon fontos számunkra, és iszonyatosan jó kapusteljesítménnyel és védekezéssel meg is lett az eredménye” – magyarázta.

A franciák az első fordulóban 15–6-ra kikaptak az előző olimpián és a legutóbbi Európa-bajnokságon egyaránt ezüstérmes spanyoloktól, Hertzkának akkor is két lövése volt, de gólt nem szerzett.

A magyar pólós hangsúlyozta, bravúros sikerük még nem jelent továbbjutást. Szerdán szabadnaposak lesznek, pénteken a címvédő és világbajnok Egyesült Államokkal, vasárnap a görögökkel találkoznak.

„Mindkét meccsen százszázalékosan oda kell tennünk magunkat. Nyilván az is számítani fog, hogy a többi meccsen mi lesz, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk, és utána meglehet a továbbjutás” – vélekedett Hertzka.

A csoport rangadóját, a hétfői spanyol–amerikai meccset kisebb meglepetésre előbbi nyerte 13–11-re.

Eredmények,
női vízilabda, csoportkör, 2. forduló:
B csoport:
Franciaország–Olaszország 9–8 (1–3, 3–3, 2–1, 3–1)
Spanyolország–Egyesült Államok 13–11 (2–3, 4–2, 5–4, 2–2)
Az állás: 1. Spanyolország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Egyesült Államok 2/2 (26–19), 3. Franciaország 2/2 (15–23), 4. Olaszország 0/1 (8–9), 5. Görögország 0/1 (6–15)

később:
A csoport:
18.30: Kína–Hollandia
20.05: MAGYARORSZÁG–Kanada

A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe.

Elolvasom a cikket