Pidcock drámai csatában védte meg címét hegyikerékpárban

MH/ MTI
2024. július 29. hétfő. 17:59

A nők vasárnapi versenye után – ahol Vas Kata Blanka tizedik helyet szerzett – hétfőn a férfiak szálltak harcba az ötkarikás érmekért az Elancourt-i Dombon kialakított 4,35 kilométeres, rövid, meredek emelkedőket, csúszós részeket és ugratót is tartalmazó murvás pályán. Egy nappal korábban a világbajnok Pauline Ferrand-Prévot a hazai közönség támogatását élvezve diadalmaskodott, a férfi mezőnyben ott volt a többi között az aktuális vb-aranyérmes és ötkarikás címvédő Pidcock, illetve az olimpiai távon tíz vb-elsőséggel rendelkező riói bajnok, a 38 esztendős svájci Nino Schurter.

Vas Kata Blanka az 57. helyen tekert a célba a kockaköves emelkedőn

Vas Kata Blanka a tizedik helyen végzett

Fotó: AFP/Belga/Belga Mag/Jasper Jacobs

A nyolckörös távnak 36 fős mezőny vágott neki, a napos, száraz időben az előző napihoz hasonlóan bukások, technikai hibák színesítették a versenyt, a román színekben szereplő, sepsiszentgyörgyi Molnár Ede Károly kerékpárján például összetört a hátsó kerék.

Sokáig nagy egybefüggő csoport haladt elöl, ezt – az egyébként nem túl jó rajtja után felkapaszkodó – Pidcock megindulása robbantotta szét a harmadik körben. A címvédő a hazai közönség által űzött-hajtott Victor Koretzkyvel elszakadt riválisaitól, ám első defekt miatt félperces hátrányba került, a francia pedig így egyedül tekert az élen. Pidcock ezután hatalmas felzárkózásba kezdett, sorra érte utol azokat, akik a technikai hiba miatt megelőzték, két körrel a vége előtt pedig már csak Koretzky volt előtte, majd a dél-afrikai Alan Hatherlyvel a kerekén utol is érte az addigi éllovas franciát.

Pidcock többször megpróbált elszakadni, Koretzky is megindult egyszer, az utolsó szó pedig egy erdős részen végrehajtott kockázatos előzés eredményeként a brité volt: a két bringás egy fás részt két oldalról kerülve kis híján összeért, az eltempózó Pidcock pedig a francia közönség pfujolásától kísérve védte meg címét. Koretzky egy ezüstöt szerzett Franciaországnak, Hatherly pedig az első Európán kívüli férfi érmes lett hegyikerékpárban.

Eredmény:
férfi hegyikerékpár, olimpiai bajnok:
————————————
Thomas Pidcock (Nagy-Britannia) 1:26:22 óra
2. Victor Koretzky (Franciaország) 9 másodperc hátrány
3. Alan Hatherly (Dél-afrikai Köztársaság) 11 mp h.

A hegyikerékpár dobogósai, éremtáblázata és a magyar induló szereplése a párizsi olimpián:

férfiak:
——-
1. Thomas Pidcock (Nagy-Britannia)
2. Victor Koretzky (Franciaország)
3. Alan Hatherly (Dél-afrikai Köztársaság)

nők:

1. Pauline Ferrand-Prévot (Franciaország)
2. Haley Batten (Egyesült Államok)
3. Jenny Rissveds (Svédország)
…10. Vas Kata Blanka

A hegyikerékpár éremtáblázata a párizsi olimpián:
arany ezüst bronz
Franciaország 1 1 –
Nagy-Britannia 1 – –
Egyesült Államok – 1 –
Dél-afrikai Köztársaság – – 1
Svédország – – 1

Elolvasom a cikket