A győzelem után már Norvégiára készül a csapat

A védelem oszlopa Sipos Adrian: „Az első húsz perc után stabilabb lett a védekezésünk, és támadásban is jobbak voltunk. A fölényünket mutatta, hogy az ellenfelünk durvábbá vált, de örülök, hogy nyugodtak tudtunk maradni”.

Az átlövő Ancsin Gábor: „Jól érzés volt, főleg úgy hogy életben tartottuk a reményt a folytatásra. A videóelemzés során is kiderült, hogy jóval alacsonyabbak nálunk. Itt nem szabad megállni, mert nagyon kemény napok várnak ránk, hogy az álmainkat beteljesítsük.

A szövetségi kapitány, Chema Rodríguez: „Nagyon elégedett vagyok, sokan nem tudják, milyen nehéz egy ilyen vereség után, mint amilyen az egyiptomi volt. Nagyon nehéz lejátszani az ilyen mérkőzéseket, mint Argentína ellen, de mindenre volt válaszunk. Reménykedem, hogy senki nem sérült meg. Régóta nem győztük le a norvégokat, még otthon a selejtezők során sem, de egyszer győznünk kell ellenük”.

A kapus, Palasics Kristóf: „Úgy gondolom, az elejétől egymásban bízva küzdöttünk végig. A legfontosabb, hogy most győztünk, de ahogy a csalódottságot az első mérkőzés után, lezárjuk, és megyünk tovább”.

A csapat vezéregyénisége, Lékai Máté: „Minden győzelem nagyon jó érzés, főleg egy olimpián. Jobban játszottunk, mint Egyiptom ellen. Voltak hibák, de az benne van a játékban, viszont ma koncentráltan játszottunk. Nagyon boldog vagyok, hogy a kisfiam is látott, és bízom benne, hogy ő is nagyon boldog”.

Elolvasom a cikket