A miniszterelnök félrelép – botrány, lemondás és káosz várható

A lengyel miniszterelnök, hát finoman fogalmazva „túlzottan támogat” egy bizonyos Kristina Voronovskaya nevű, egy nála harminc évvel fiatalabb hölgyet, aki kozmetikus, a szépségiparban elég jól feltalálja magát. Kristina viszont most Donald Tusk szociális asszisztense, korábban pedig a kormányzó Polgári Platform Országos Irodájának főállású alkalmazottja volt. Az is feltűnő, a lengyel portálok beszámolója szerint, hogy Voronovskaya gyakran megfordult Sopotban, ahol Tusknak háza van. A hölgy egyik magáról posztolt fotón egy méregdrága táskát tartott a kezében, amit aligha tudott volna a fizetéséből megvenni. A képet aztán gyorsan törölték a közösségi oldalakról.

Mégis, ki ez a Kristina Voronovskaya? És itt kezdődnek Tusk számára a bajok. A hölgy múltja eléggé homályos. Ez viszont már azt is jelentette, hogy a lengyel miniszterelnök gyanús hölgykapcsolatának taglalása nem állt meg a bulvárlapok címoldalánál. Persze a „könnyűvérű” sajtó dobta be a köztudatba a Voronovskaya-ügyet. Még sikerült egy olyan fotót is megjelentetni, amelyen a titokzatos kozmetikusnő háta mögött egy fogason egy melltartó lóg. Majd addig csűrték-csavarták a dolgot, mígnem a női alsóneműt kapcsolatba hozták A szürke ötven árnyalata című filmmel.

Persze, a Tusk által kézi vezérelt kormányzati sajtó sem hagyta annyiban a dolgot, mert állítása szerint a ruhadarab nem más, mint egy, a Covid elleni védekezésben használt arcmaszk. Ez elképzelhető, ha az illetőnek két szája és két orra van.

A sikamlós kompilációk után azonban kezdetek a dolgok Tusk számára nagyon komolyra fordulni. Ugyanis nem lehetett Voronovskayat pontosan beazonosítani. A sajtót és a közvéleményt leginkább Voronovskaya származása, családi kapcsolatai és a politikai döntésekre gyakorolt ​​lehetséges befolyása érdekelte. A miniszterelnöki asszisztens 1989-ben született a lengyelországi Miedzyrzeczben, a szovjet hadsereg akkori Keszyca Leśna-i katonai bázisának közelében. Az N!.pl hírportál feltette a kérdést: mit csináltak Voronovskaya szülei annak idején, és van-e ennek jelentősége a jelenlegi pozíciója szempontjából?

Kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban is, hogy az asszisztenst ellenőrizte-e a Belső Biztonsági Ügynökség? Merthogy a miniszterelnök közelében érzékeny információkhoz is hozzáférhet. Tusk viszont hallgat. Voronovskaya, leánykori nevén Potopalskaja személye körül egyre nőtt a bizonytalanság. A lengyel sajtó – érthető okoknál fogva – komoly érdeklődést mutat Voronovskaya oroszországi kötődése iránt.

A hölgy születésének idején a kelet-európai országokban állomásozó szovjet tisztek gyermekei szovjet állampolgárságot kaptak.

Voronovskaya az interneten ő maga írt arról, hogy orosz iskolában járt. Viszont más helyen azt állította, hogy egy ukrajnai tanintézetet látogatott. Egy helyen már ukrainiangirl-ként írja le magát. Jelen állás szerint úgy tudjuk, hogy az Ukrajnában lévő kalynivkai 2-es számú állami iskolába járt, amely viszont nem ukrán, hanem orosz tannyelvű volt.

Nagy a valószínűsége, hogy Tusk asszisztense mindig azt a kártyát húzta elő, ami éppen aktuális érdekének a legjobban megfelelt. Ha kellett ukrának, ha kellett orosznak vallotta magát. Ukrajna úgy került igazán a képbe, hogy Voronovskaya édesapja, aki szovjet katonatiszt volt, a Szovjetunió összeomlása után „átlépett” az ukrán hadseregbe. Ezekkel a történetekkel csak az a probléma, hogy ha Voronovskaya orosz, vagy ukrán, iskolába járt, hol tanult meg tökéletesen lengyelül?

Unokatestvére, akit Marina Baranczuknak hívnak, és rokoni kapcsolatban van Aleksander Baranczukkal, aki Szentpéterváron dolgozik és a „információs rendszerek” specialistája. Ha ez még mind nem lenne elég az „orosz kapcsolat” bizonyítására, Tusk asszisztensének barátai között vannak olyanok is, akiknek profilfotóján a „Z”betű van beállítva, ami az ukrajnai háborúban az orosz csapatok megkülönböztető jelzése.

A sok a tisztázatlan kérdés, ezért a közösségi oldalakon a kommentelők egyre idegesebben reagáltak az ügyre. Majd elhangzott egy kérdés, amit Tusk bizonyára nem szeretett volna hallani: Kell-e a miniszterelnöknek egy olyan asszisztens, annak az országnak az útlevelével, ahonnan a Lengyelországban fogva tartott orosz kémek 80 százaléka származik?

Rafinált egy kérdés, mert úgy utal Ukrajnára, hogy annak nevét nem említi. Az egész ügynek talán ez a legfontosabb kérdése, ez egy roppant érzékeny ügy Lengyelországban. Varsó ugyanis az egyike azoknak az országoknak, amelyek a legelkötelezettebb orosz ellenes politikát folytatják, minden támogatnak, amiről úgy gondolják, hogy árthat Moszkvának és annyi fegyvert szállítanak Ukrajnának, amennyit csak bírnak. Ezek után éppen Ukrajnából érkeznek olyan személyek – legalábbis a kérdező szerint –, akik titokban Lengyelország ellen dolgoznak. Ez egy komoly bírálat Ukrajna számára, amely ezek szerint nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy lefülelje azokat, akik nem egyenes szándékkal utaznak Lengyelországba.

Voltak, akik gúnyolódtak az egész ügyön: Szép cirkusz. Egy ukrán szemöldökkészítő a Lengyel Köztársaság miniszterelnökének asszisztense. Az oroszok nagyon jól szórakoznak.

Voronovskaya eredetileg , mivel volt közgazdasági végzettsége, egy banknál próbált elhelyezkedni Lengyelországban, de nem alkalmazták. A szépség ipar viszont bejött Voronovskayának. Egy kommentelő így értékeli a helyzetet: Mrs. Assistant nem létezik az interneten, kivéve a szépségszalonban való jelenléte dokumentálható, valamint az Instagramon és annak orosz megfelelőjén.

Az igazi balhé csak ez után következett. Tusk választási ígéretei között az is szerepelt, hogy a szépségipar szolgáltatásainak áfáját 23 százalékról nyolc százalékra csökkenti. A lengyel miniszterelnöknek talán ez az egyetlen ígérete, amit be is tartott. A dolog szépséghibája, hogy Voronovskaya annak a szervezetnek a tagja, amely az áfa csökkentésért lobbizott. Ami ez után jött az a világ botránya. Tusk ezzel párhuzamosan öt százalékkal megemelte az élelmiszerek áfáját.

Mindezek után, hogy ki is tulajdonképpen Kristina Voronovskaya nem tudunk pontos választ adni. Bizonyára sokakban felmerült, hogy a 007-es ügynök női változata. Ezt a feltevés azonban el kell vetni. Egy profi nem hagy maga után ilyen sok nyomot, ráadásul olyanokat, amelyeket fel tudnak ellene használni. Valószínűleg egy nagyon is ügyes nőről van szó, aki kihasználta a kínálkozó lehetőségeket és mindig azt a lapot terítette, amely aktuális érdekeinek megfelelt.

Ezek után minden bizonnyal jön a botrány, Tusknak előbb, vagy utóbb meg kell szólalnia.

Elolvasom a cikket