AM: Számos pályázat segíti ezután is a burgonyatermelőket

MH/ MTI
2024. július 30. kedd. 21:46

Nobilis Márton kifejtette, a burgonya jelentőségét jól mutatja, hogy napjainkra, a megváltozott fogyasztási igények és szokások ellenére, a háztartásokban továbbra is leggyakrabban ez az élelmiszer kerül az asztalra, akár kísérőként, akár főételként. Az egy főre eső zöldségfogyasztásnak csaknem egyharmadát ez a növény teszi ki.

Az államtitkár kiemelte, hogy a gyulatanyai állomáson mintegy kéthektáros vetésterületen több mint 30 burgonyafajtát állítottak be a kísérletekbe, együttműködve az ország legjelentősebb hazai nemesítőivel és vetőgumó-forgalmazóival. A hazai burgonyatermesztés versenyképességének növelése érdekében, a Vidékfejlesztési program keretében, 2020-ban számos technológiai fejlesztés vált támogathatóvá, ezzel is hozzájárulva a biztonságos élelmiszerellátáshoz. Lehetett pályázni tárolókapacitások fejlesztésére, a precíziós gazdálkodási technológiákra történő átállásra a géppark tekintetében, mezőgazdasági vízgazdálkodási beruházások megvalósítására, öntözési közösségek létrehozására vagy feldolgozási kapacitások kialakítására – ismertették a közleményben.

Nobilis Márton hangsúlyozta, hogy a kertészeti szektor kiemelten fontos az agrártárca számára, mivel az elmúlt években számos kihívást kellett leküzdeni. A KAP Stratégiai Terv részeként meghirdetett beruházási pályázatok segítséget és támogatást jelentenek azoknál a termelőknél, akik piaci potenciált látnak a burgonyatermesztésben. A kertészetek így továbbra is számíthatnak beruházással kapcsolatos intézkedésekre: gépek, eszközök beszerzésének, zöldségtárolók építésének támogatására. Emellett külön beavatkozás szolgálja a mezőgazdasági üzemek energia-önellátásának növelését és az energiafüggőség csökkentését. De folytatódik a kertészeti termelésben is fontos agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása is – fűzte hozzá a szaktárca közleményében.

Az államtitkár ismertette azt a két, összesen 200 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást is, amelyek a burgonya feldolgozását segítik. A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség. Reményeik szerint a hazai burgonyatermesztés a legmodernebb technológiák és elkötelezett termelők révén fejlődni fog – zárta beszédét az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint.

Elolvasom a cikket