Békés vereség Spanyolországtól a férfi vízilabdatornán

A két csapat legutóbbi olimpiai összecsapását, a tokiói játékok bronzmérkőzését Magyarország nyerte. Az azóta rendezett öt összecsapásból is hármon a magyar együttes, és csak kettőn győzött a spanyol, igaz kétgólosnál nagyobb különbség egyik összecsapáson sem alakult ki.

Párizsban az első gólt öt percnyi próbálkozás után a spanyol Munárriz szerezte, majd Sanahuja is betalált távolról, ám mielőtt aggódni kellett volna, Angyal Dániel két másodperccel a szünet előtt szépített (1–2).

Szép csendben zajlott a mérkőzés, mintha csak egy felkészülési találkozó lett volna, és ezt a nyugalmat Vigvári Vince egy látványos ejtésből született góllal törte meg, ám nem örülhettünk sokáig az egyenlítésnek, mert emberelőnyből Cabanas ismét előnyhöz juttatta a spanyolokat (2–3), ám az első félidő vége előtt Zalánki Gergő 3-–-ra egyenlített, mégsem lett döntetlen a szünetben, mert Larumbe egy másodperccel a dudaszó előtt kihasználta az magyar védekezés elmélázását (3–4).

Váratlan gólzápor a fordulást követően sem zavarta meg a csapatokat, meglepően sok volt az apró technikai hiba, de a „surranópályán” a spanyolok három góllal elhúztak 7–4-re, amit Vámos Márton szépített, míg Fekete Gergő gólját követően már ismét nyílttá vált a mérkőzés (6–7). Az utolsó negyednek 8–6-os spanyol vezetéssel vágott neki a két csapat.

A remélt fordulat az utolsó negyedben sem következett be, a spanyolok háromgólos győzelmet arattak (10–7), de ők sem ünnepeltek igazán a végén, és a magyar játékosok sem tűntek elkeseredettnek, hiszen a valódi izgalmak majd a negyeddöntőtől kezdődnek, az pedig az eddig látottak alapján kérdéses sem lehet, hogy mindkét együttes ott lesz.

A mérkőzést követően Zalánki Gergő elmondta: „Az elején úgy mentünk neki, hogy ha kikapunk, az sem a világ vége. Elég furcsa a játékvezetői szemlélet, amihez nem könnyű alkalmazkodni. Egy jó főpróba volt, készülünk tovább.”

Varga Zsolt szövetségi kapitány sem kesergett: „Vannak olyan elképzelések, amik a vereség ellenére megvalósultak, de a védekezés és több elem sem működött, dolgozunk tovább. Alapvetően jobban játszottak a spanyolok, jobban kihasználták a hibáinkat. Mindent megteszünk, hogy a legfontosabb pontokra a legjobb formában érjünk oda.”

Elolvasom a cikket