Hosszú Katinka kritizálta Milák Kristóf edzőjét – VIDEÓ

Hosszú Katinka az Eurosport Bonjour Paris című műsorában megvédte az olimpiai, háromszoros világ-, nyolcszoros Európa-bajnok Milák Kristófot, akit szerinte rossz helyzetbe hozott az edzője azáltal, hogy nyilvánosan számolt be az edzettségi állapotáról. A háromszoros olimpiai bajnok – aki Párizsba nem jutott ki – élesen kritizálta Virth Balázst, akinek elmondása szerint védeni kellett volna a klasszis magyar úszót.

Objektum doboz

Milák Kristóf edzőjét kritizálta Hosszú Katinka

Véleményem szerint Milák edzője hatalmas hibát követett el, amikor elmondta a világnak, hogy Kristóf nincs jó formában. Ezzel olyan helyzetbe hozta őt, ami nem előnyös az olimpia előtt és a riválisaival szemben sem. A sportolót körülvevő emberek feladata lenne, hogy ne alakulhassanak ki ilyen helyzetek

– kezdte Hosszú Katinka.

„Természetesen egyetérthetünk vele. Ha Kristófnak erre van szüksége, akkor védenie kell a fókuszt, és ezért nem kommunikált senkivel. Ugyanakkor körülötte lévőknek segíteniük kell őt ebben. David Popovici-nál láthatjuk, hogy ő sem igazán adott interjúkat a világbajnokság kihagyását illetően. Nagyon nehéz helyzetben vannak a fiatal sportolók, szupertehetségesek, de talán még nincs meg a kellő tapasztalatuk ahhoz, hogy tudják, hogyan kell viselkedni ilyen helyzetekben. Én Milák oldalán állok ebben a kérdésben” – zárta gondolatait a 35 éves korábbi úszónő.

Elolvasom a cikket