Kl-selejtező – A Fehérvár jó helyzetből várja a hazai visszavágót

MH/ MTI
2024. július 30. kedd. 12:58

A magyar csapat nem kezdte jól az első felvonást, de sikerült fordítania, miután riválisa egy kiállítás miatt hatvan percen át emberhátrányban futballozott. Az is a Fehérvár malmára hajthatja a vizet, hogy ezúttal az ellenfélnek kell megküzdenie a hosszú utazás és az időeltolódás következményeivel, ami fáradtságot és enerváltságot okozhat, ahogy az múlt héten a magyarok játékán is tapasztalható volt eleinte.

Noha az OTP Bank Liga legutóbbi negyedik helyezettjétől számos kulcsjátékosa és vezetőedzője is távozott a nyáron, az új tréner, Pető Tamás irányításával nem sikerült rosszul a szezonkezdet, tekintve, hogy az azerbajdzsáni győzelmet és a hosszú hazautat követően Kecskeméten gól nélküli döntetlennel kezdte a magyar élvonal 2024/25-ös idényét. A veretlenség megőrzése pedig ezúttal továbbjutást érne.

Ennek elérésében a tapasztalat is segítheti az átalakult Fehérvárt, mert amíg a piros-kékek többnyire résztvevői az európai kupasorozatoknak, addig a Szumgajit története során mindössze harmadszor futballozhat európai színpadon. Az előző két alkalommal sok sikerélménye nem volt, ugyanis 2021-ben és 2022-ben is elvesztette első párharcát a macedón Shkëndija, illetve a szerb Cukaricki ellen, azaz még soha nem jutott tovább.

A párharc győztese a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben – az első mérkőzést odahaza az Omonia nyerte 3–1-re -, a vesztes pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól.

A szerdai összecsapást a Duna 19 órától élőben közvetíti.

Elolvasom a cikket