Ha a környék felderítésére indulunk, illendő megismerkednünk Kővágóörs történetének legfontosabb elemeivel. Mint a Balaton északi partjának mindegyikéről, erről a településről is elmondhatjuk, hogy már több ezer év óta emberek lakta vidék. Az ókori népek kitűnően megélhettek a Kővágóörs fölötti Káli-medence gazdag, mediterrán jellegű földjein. Azon sem kell csodálkozni, hogy a honfoglaláskor a magyarok szinte ideérkezésük első pillanatától otthonuknak érezték a vidéket. A falu nevének második tagja, az Örs erre a korra utal. A hét magyar honfoglaló törzs – Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi – mellett három segédtörzs is érkezett a Kárpát-medencébe. Az egyiket Örsnek hívták, a törzsnévből később személy- és nemzetségnév lett, az ő szállásterületük volt itt. A Kővágó névrészt nem kell különösebben magyarázni, bár azt kevesen gondolnák, hogy az itteni köveket a középkorban különleges használatra vágták és bányászták ki: malomkő készült belőlük. 1221-ből – az Aranybulla kiadása előtti évből – származik első írásos említése. A későbbi oklevelekben többféle néven is szerepelt a falu: Boldog Asszony, Kővágó eörs, Szentlászlóörs, Nagyörs és Kisörs. A török hódítás idején teljesen elpusztult. Csak a törökök kiűzése, a 18. századi újjáépítés után, az 1800-as évek elejére alakulhatott ki újra egy, a korábbiaknál lényegesen gazdagabb és nagyobb kereskedelmi központ itt, amely mezővárosi rangot kapott. Ide tartozott Ecsér, Kisörs, Ábrahámhegy és a mai Révfülöp területe. Egy évszázadig tartott a város virágzása, igen sok új házat építettek ekkoriban. Lényegében ezek határozzák meg Kővágóörs mai arculatát is.
Káli-medence tanúhegyekkel
Fotó: A szerző felvétele
A Káli-medence fővárosába azonban inkább a természeti szépségek rendkívüli gazdagsága vonzotta az embereket. A vizekben gazdag vidék különös geológiai adottságaival, a Kőtengerrel, a Hegyestűvel, a Fülöp-heggyel és a távolabbi hegyek – Csobánc, Gulács, Tóti, Badacsony – látványával rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Ez tette és napjainkban teszi újra divatossá Kővágóörsöt. A helyiek joggal büszkék múltjukra, az egykori kisnemesi kúriában, a Kernács-házban rendezték be a Kisnemesek Kővágóörsön című helytörténeti kiállításukat. Érdemes megnézni az evangélikus templomot. Története nagyon hasonlít a környék templomaiéhoz. Alapjait a középkorban rakták le – akkor még nyilván katolikus templomként működött –, ennek a 13. században készült román templomnak a teljes egésze fellelhető a maiban is, később barokk stílusban építették át. A városközpontban emelkedő sziklára tették. Mai terét betölti a tégla és fakarzat, padjai 18. századiak.
Sokan nem értik az úgynevezett kőtengereket. Kővágóörs mellett azonban megvilágosodhatnak. A nagy területű, ám az idők során malomkőfaragásra felhasogatott kőtengerek maradványai Európában is ritkaságnak számítanak. A földtörténetnek abból az évmilliókkal ezelőtti korszakából származnak, amikor óriási vulkáni tevékenység nyomán kialakultak a Pannon-tengerből máig megmaradt tanúhegyek. Az ezt követő időszak vulkáni utóműködésekor a már homokkal fedett, kiapadt tengerfenékről forró vizek törtek a felszínre, és ez nagyon kemény kőhalmazzá ragasztotta össze a homokot. Ezekből csináltak aztán malomköveket, ennek maradékát csodálhatjuk ma kőtengerként.
Ha a Káli-medencébe beljebb haladunk, a Salföld melletti kőtengerben a Pannon-tenger aljzatának maradványai előtt tiszteleghetünk. Tanulmányozhatjuk az évmilliókkal ezelőtti élőlények, a csigák, kagylók, rovarok elmeszesedett maradványait. Salföld egyébként a maga, télen alig néhány főnyi, ám nyáron több százas létszámával igazi műemlék-nyaralófalu. A skanzen-hangulatot fokozza a település melletti, a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó őshonos magyar háziállatokat bemutató major.
Kékkúton megkóstolhatjuk a híres savanyúvizet, amely egykor a bizánci Theodóra császárnő kedvence volt. A ma már francia kézen lévő palackozó üzem mellett van egy mindenki számára hozzáférhető forrás, amelyből a híres kékkúti víz folyik.
A Káli-medence a nevét egyébként az itt letelepedett Kál nemzetségtől kapta. Kál horka a honfoglalás korában a magyarok seregeinek főparancsnoka volt – a horka tisztségnév, hadvezért jelent. Több történelmi forrás utal arra, hogy az államalapítást megelőző időszakban, a kalandozások korában a magyar seregek itt, Kál horka birtokán gyülekeztek mielőtt Nyugat-Európába indultak volna. A körben hegyekkel, délről a Balatonnal védett Káli-medence minden szempontból a lehető legalkalmasabb volt erre. A Kál nemzetség emlékét őrzik a ma is élő vagy már csak romjaikban létező települések: Mindeszentkálla, Szentbékálla, Köveskál, Kerekikál, Sóstókál.
