Szijjártó Péter: Újraindult a balti propaganda-hadjárat Magyarország ellen

MH/ MTI
2024. július 30. kedd. 19:09

Újraindult a balti propaganda-hadjárat hazánk ellen, a baltiak szerint Magyarország veszélyezteti a schengeni övezet biztonságát azáltal, hogy több más ország állampolgárai mellett az orosz és a belorusz állampolgárok is bekerültek a Nemzeti Kártya-programba – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében kijelentette: „ez egy gyerekes hazugság”.

Az igazság az, hogy az orosz és belorusz állampolgárok továbbra is kizárólag vízum birtokában léphetnek be Magyarország és ezzel a schengeni övezet területére, tartózkodási engedélyt pedig csak a jogszabályokban rögzített módon, az Idegenrendészeti Főigazgatóság által lefolytatott eljárás nyomán kaphatnak – mutatott rá a miniszter.

Hozzátette, ilyen eljárásokat lefolytatni, tartózkodási engedélyt kiadni az európai szabályok szerint nemzeti hatáskörbe tartozik, ilyen joga tehát van a litván, a lett és az észt hatóságoknak is.

„Sokkal jobb lenne, ha balti kollégáim korrektül tájékoztatnák saját választópolgáraikat egy újabb hazugsághadjárat indítása helyett” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Elolvasom a cikket