Woke-ellenes akcióközösséget indít az Alapjogokért Központ

MH/ MTI
2024. július 30. kedd. 11:11

Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusterst, a jobboldal „gyorsreagálású hadtestét”, amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség – jelentette be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a szervezet főigazgatója.

Szánthó Miklós hangsúlyozta: „a liberális, kommunista woke-jelenséggel” szemben nemzetközi dimenzióba kell emelni az antiglobalizmust. Hozzátette: stratégiai célok mentén össze kell szervezni a világ jobboldali erőit, és ebben a magyar jobboldal kulcsszerepet játszik.

Gavin Wax, a Wokebusters nemzetközi szóvivője, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának elnöke arról beszélt, hogy a világ konzervatív ideológiáit szövetségbe kell szervezni, és a Wokebusters egyfajta ellentámadás a baloldali szerveződésekkel szemben. „Most az olimpián is azt láthatjuk, hogy hagyományos értékeink, normáink ellen lépnek fel. Az Egyesült Államokban Donald Trump mögött felsorakozva érhetünk el egységet” – hangoztatta.

Elolvasom a cikket