A magyar sportolók szerdai programja a párizsi olimpián

SM
2024. július 31. szerda. 6:26

A világcsúcstartó Milák Kristóf bemutatkozása a 200 méter pillangó keddi előfutamában kifejezetten biztató volt, mert a mezőnyből egyedüliként került 1:54 percen belülre az előfutamok során. Az esti elődöntőben tovább javított az eredményén, és a világ idei legjobb eredményével, 1:52.72 perccel jutott a döntőbe.

Rajtuk kívül még 100 m gyorson Németh Nándor érdekelt a szerda esti döntőkben, a BVSC 24 éves úszója a harmadik legjobb eredményt (47.61) érte el az elődöntőben.

A 200 méter hát tavalyi világbajnoka, Kós Hubert – aki vasárnap tizedikként lemaradt a 100 méter hát fináléjáról – fő számának előfutamában, majd elődöntőjében bizonyíthat, melyben a Tokióban ötödik Telegdy Ádám is érdekelt lesz. Nagy kérdés, hogy a hétfő óta betegeskedő Kapás Boglárka, aki Párizsban búcsúzik el az élsporttól, mire lesz képes 200 méter pillangón, melyben korábban világ- és Európa-bajnok volt.
A férfi kardozók szombaton várakozáson alul teljesítettek, Gémesi Csanád egy győzelem után a legjobb 16 között búcsúzott, míg az előző három olimpián aranyérmes Szilágyi Áron, valamint Szatmári András már az első asszójában a 32 között kikapott. A magyar csapat szerdán 13.30 órától az olaszokkal csap össze az elődöntőért.
Bravúrra készül a harmadik fordulóban a férfi kézilabda-válogatott, Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese szombaton 35–32-re kikapott Egyiptomtól, majd hétfőn 35–25-tel javított Argentína ellen. Szerdán reggel 9 órakor a legutóbbi két világbajnokságon hatodik Norvégia lesz az ellenfél, amely az argentinokat és a házigazda franciákat is öt góllal verte eddigi meccsein.
Cselgáncsban éremesélyesként lép tatamira 90 kilogrammban Tóth Krisztán, az előző olimpia bronzérmese a 32 között az Eb-harmadik román Alex Cret ellen mutatkozik be a Mars-mező Arénában. A 70 kilós Gercsák Szabina ellenfele a kétszeres kontinensbajnok ausztrál Aoife Coughlan lesz.
A sportlövők küzdelmeiben vasárnap a légpuska alapversenyében Pekler Zalán 17., Péni István 18. lett, így nem jutottak döntőbe. A szerdai 50 méteres összetett számban viszont mindketten a világ élvonalába tartoznak, így az esélyesek között lesznek a chateauroux-i Nemzeti Lőtéren.
A tornász Mészáros Krisztofer szombaton a 14. helyen bejutott az egyéni összetett 24 fős döntőjébe – erre legutóbb Supola Zoltán volt képes 28 évvel ezelőtt. Az olimpiai újonc Mészáros szerdán 17.30-tól szerepel a Bercy Arénában.
Nagy kérdés változatlanul az ötkarikás triatlonverseny lebonyolítása. Kedden a szervezők a Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfiak versenyét, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi állás szerint mindkét nem képviselői szerdán küzdenek meg az érmekért. A magyar színeket Bicsák Bence és Lehmann Csongor, illetve Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli a III. Sándor hídnál.

A magyarok szerdai programja a párizsi olimpián:

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna), 10.00: női egyes, második forduló (a 16 közé jutásért), Póta Georgina–Sin Jubin (dél-koreai, 4.)
15.00/20.00: női egyes, nyolcaddöntő (Póta Georgina?)
CSELGÁNCS (Mars-mező Aréna), 10.00: női 70 kg (Gercsák Szabina) és férfi 90 kg (Tóth Krisztián) – mérkőzések a negyeddöntőig
16.00: NŐI 70 KG ÉS FÉRFI 90 KG – vigaszág, elődöntők, BRONZMÉRKŐZÉSEK, DÖNTŐ
EVEZÉS (Vaires-sur-Marne-i evezős pálya), 9.54: középfutam a C/D döntőbe jutásért – férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz)
KÉZILABDA (Dél-párizsi 6-os Aréna), férfi csoportmérkőzés, B csoport:
9.00: Norvégia–MAGYARORSZÁG

SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér), 9.00: férfi puska, összetett, alapverseny (Pekler Zalán, Péni István)
TORNA (Bercy Aréna), 17.30: FÉRFI EGYÉNI ÖSSZETETT, DÖNTŐ (Mészáros Krisztofer)
TRIATLON (III. Sándor híd), 8.00: NŐI VERSENY (Kuttor-Bragmayer Zsanett), 10.45: FÉRFI VERSENY (Lehmann Csongor, Bicsák Bence)
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna), 11.00: előfutamok – férfi 200 m hát (Kós Hubert, Telegdy Ádám), női 200 m pillangó (Kapás Boglárka)
20.30: elődöntők, döntők – FÉRFI 200 M PILLANGÓ (Milák Kristóf), női 200 m pillangó (ed, Kapás Boglárka?), NŐI 1500 M GYORS, férfi 200 m hát (ed, Kós Hubert?, Telegdy Ádám?), FÉRFI 100 M GYORS (Németh Nándor)
VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
13.30: férfi kard csapat, negyeddöntő (Magyarország–Olaszország)
15.00: mérkőzések az 5-8. helyért
15.50: elődöntő
16.40: mérkőzés a 7. és az 5. helyért
19.30: FÉRFI KARD CSAPAT BRONZMÉRKŐZÉS
20.30: DÖNTŐ

Elolvasom a cikket