– Azt fontos tisztázni, hogy a segesváriként emlegetett, valójában fehéregyházi ütközet július 31-én történik, 30-án egy puskalövést sem adnak le; július 30-án Dyck orosz tábornok Kőhalomnál veri meg Dobay József ezredes különítményét, ami légvonalban is 39 kilométerre van. Ennek ugyan Bem ütközetére hatása van, de két külön összecsapásról beszélünk – szögezi le Hermann Róbert.
Bem József
Fotó: Wikipedia
Az előzményeket felidézve fontos tisztázni, hogy bár Erdély csak egy mellékhadszíntér az 1848-49-es szabadságharc során, ám mégis jelentős helyszín, hiszen birtoklása megakadályozta az osztrákokat, hogy hátba támadják a kormányt.
– Röviddel azután, hogy Bem a bánsági hadjáratból 1849 júniusában visszatér Erdélybe, bekövetkezik az orosz intervenció. Az oroszok több irányból is támadnak az erdélyi szorosokon keresztül, és Bem nem tudja, hogy melyik a főirány.
Az oroszok fő célja, hogy a Maros völgyén keresztül kijussanak a magyarországi területekre, az Alföldre, és ilyen módon hátba támadják a magyar erőket. Van még egy cél, mégpedig Bem hadműveleti bázisának, a Székelyföldnek a mielőbbi elfoglalása.
Ennek a tervnek a megakadályozása azért nehéz, mert a Székelyföld keleten van, a Maros völgye nyugaton, tehát Bemnek úgy kell harcolnia, mint a mongúznak a kobrával, hogy amikor a kobra már azt hiszi, hogy elmehet, akkor a mongúz oldalról vagy hátulról, esetleg szemből vagy fentről támad. Ráadásul Erdély egy nagy területű, sok helyen nehezen, körülményesen járható vidék. A másik gond, hogy az a hadsereg, ami Bem rendelkezésére áll, nem azonos azzal, amelyikkel megnyerte a tavaszi hadjáratot, mert az értékesebb csapatait kivitte a Bánságba, és azok ott is maradtak. A meglévők fele nem rendelkezik harci tapasztalattal, mert újonnan szervezett egységek. A harmadik probléma, hogy Bem ugyan ott van Erdélyben, de az alvezérei között kevés a tehetséges vezető, ezért a dolgok akkor alakulnak jól, ha Bem személyesen is jelen van, ám ennek érdekében Beszterce környéke, a Székelyföld és a Szászföld között kell örökké vágtasson. Ha a térképen követjük a lengyel tábornok útját, abba szinte beleszédülünk. Elképesztő, hogy június 20-a és augusztus 6-a között micsoda utat jár be.
A hadjárat elején a Borgói-szoroson keresztül betörő Grotenhjelm-hadosztályt igyekszik megállítani Beszterce környékén.
– Hamarosan rájön, hogy a Beszterce vidékére betört Grotenhjelm-hadosztállyal nem kell foglalkozni, mert ha ingerli, akkor még elindul valamerre. Utána a Székelyföldre betörő osztrák erőket űzi ki; sőt még azt is megteszi, hogy július második felében betör Moldvába, ami orosz megszállás alatt van, és megpróbálja rávenni a helyi románokat egy felkelésre, aminek nincs sok esélye. Ugyanakkor igyekszik rávenni az oroszokat, hogy Erdélyből forduljanak vissza az utánpótlási vonalaik biztosítására. Lüders, az ellenfele nem olyan teszetosza figura, mint az orosz fősereget vezető Paszkevics, de azért ő is egy klasszikus iskolában nőtt fel, ezért ő is elkezdi félteni az utánpótlási vonalait, és csak július végén dönt úgy, hogy egy nagy koncentrált támadást indít a Székelyföld irányába. A főoszlopot, ami önmagában mintegy tízezer főből áll, maga vezeti Segesvár irányából.
A moldvai kalandot követően eddigre Bem már Erdélyben található, és gyors csapatmozdulatokkal, több irányból igyekszik Lüderst megakadályozni Segesvár környékén a hadműveleti bázisa elleni támadásban.
– Bem célja, hogy legyőzze Lüderst, vagy legalább megakadályozza, hogy a Székelyföld irányába elinduljon, ahol egyébként is gondok vannak, mert a korábban már megvert Eduard Clam-Gallas ismét feltűnik, és a székelyek elszántsága némileg csökkenőfélben van. Ilyen előzmények után következik be az összecsapás július 31-én Segesvárnál, egész pontosan Fehéregyházánál. Ugyan Segesvárott van az orosz főhadiszállás, de magában a városban egy puskalövést nem adnak le.
Bem elképzelése nagyon szellemes, mert arra gondol, hogy ő maga Székelykeresztúr felől közelíti meg Fehéregyházát, Kemény Farkas hadosztályának, amely Kolozsvár felől jön, a marosvásárhelyi út felől kellene támadnia, és Kőhalom irányából Dobay József különítményének kellene beérkeznie.
Ha ez az elképzelés megvalósul, Bem akkor sincs létszámfölényben, de egy háromirányú támadásnál a kezdeményező mindig előnyben van a meglepetésnek köszönhetően. Van még egy negyedik haderő is, a Beszterce felől visszavonuló Damaszkin-hadosztály maradványai, ám őt Bem Marosvásárhelyen hagyja, mert olyan híreket kap, hogy Grotenhjelm megindult Besztercéről, és hogy ne veszélyeztesse a Kemény Farkas hadmozdulatait, Damaszkin erőit nem viszi magával. Utólag már okosak lehetünk, mert ha Damaszkin erői is jelen vannak Fehéregyházánál, akkor valószínűleg nem olyan súlyos a vereség, ugyanis a másik két tervezett egységnek esélye sincs a közbeavatkozásra.
Ennek prózai oka volt. Kemény Farkas csak augusztus 1-re ért Marosvásárhely környékére, tehát egy nappal korábban még nagyon távol járt az ütközet helyszínétől, míg Dobay 30-án vereséget szenvedett Kőhalomnál, ezért nem érkezhetett meg.
– Ilyen előzmények után Bem mintegy 3300 fővel indít támadást július 31-én Fehéregyháza felől Segesvár irányába, mert sem Dobay, sem Kemény jelentése addig nem fut be, ezért még bízik a beérkezésükben.
A többirányú támadásoknak ez a veszélye, hogy ha bárki elkésik, vagy történik vele valami, akkor borul az egész haditerv.
Hogy még nagyobb legyen a baj, a felvonulás idején Bem kap egy levelet Gál Sándor tábornoktól, amelyben a székelyföldi veszélyekről ír, és erősítést kér, ezért még ebből a csekély létszámból is egy nyolcszáz fős zászlóaljat Gál megsegítésére küld. Az ilyen alakulatokkal mindig az a baj, hogy ahová küldik őket, oda nem érkeznek meg időben, ahonnan küldik, ott pedig nagyon fognak hiányozni. Ezzel a gesztussal Bem ereje nagyjából negyedére csökken, mint amennyi Lüders rendelkezésére áll. Az ütközet nem indul rosszul, mert a magyar tüzérek észreveszik az ellenséges vezérkar tisztjeit a segesvári dombokon, közéjük durrantanak, és eltalálják Lüders vezérkari főnökét, Szkarjatyin vezérőrnagyot, aki rövidesen bele is hal a sebeibe. Lüders azonban azt hiszi, hogy ez csak egy elterelő támadás, a főerőit visszatartja, mert meggyőződése, hogy a főtámadás Marosvásárhely felől érkezik majd. Ezért az ütközet kezdetén hasonló létszámú orosz csapatrésszel kell Bemnek szembenézni, mint amekkora a sajátja. A magyar balszárny az orosz jobbszárnyat támadja az Ördögerdőben, a jobbszárny pedig egy kukoricásban áll fel az orosz lovassággal szemben, és nem is nagyon látják egymást a már teljesen kifejlett növényzetben. Bem egyik rohamot a másik után indítja a balszárnyon, és már úgy látja, hogy az áttörés bekövetkezhet, ezért a jobbszárnyról is átvezényli a gyalogság döntő részét.
A reménykedés azonban korai volt, mert Lüders is felismerte a valós helyzetet, amit követően hamarosan súlyosra fordult a helyzet a csatatéren.
– Ahogy telnek az órák, az orosz tábornok is érzékeli, hogy ez nem egy elterelő támadás, hanem ezek a főerők, ezért egyrészt erősítéseket irányít át Segesvárról, másrészt amikor végleg meggyőződik arról, hogy Marosvásárhely felől nem kell támadástól tartania, akkor elrendeli, hogy a lovassága a balszárnyon indítson támadást a magyar jobbszárny ellen, illetve a már megerősödött jobbszárnnyal is egy ellenlökést hajt végre az Ördögerdőben. Nagyjából ekkor el is vész az ütközet, mert az Ördögerdőből kiűzött magyar gyalogság nem talál fedezéket, futva menekül a Sárpatak hídjához, míg a másik szárnyon az orosz lovasság elsöpri a jóval gyengébb magyart, és az ott hagyott maradék gyalogságot, majd megközelíti Fehéregyházát is.
Az orosz lovasság támadása
Fotó: Wikipedia/Bogdan Willewalde (1819-1903)ː Battle of Segesvár (1849)
A teljes összeomlást igazából egyes tisztek önfeláldozó fellépése mentette meg, de az összecsapás megfordítására az erőviszonyok miatt esély sem volt.
– Egy irtózatos zűrzavar és kavarodás alakul ki, Bemnek is menekülnie kell. Katasztrofálissá válik a vereség, mert a magyar haderő mintegy negyven százaléka vész oda; esik el, sebesül meg, vagy esik fogságba. A szabadságharc során egy-egy összecsapásban általában öt százalék körüliek a veszteségek, ha tíz százalék körül alakul, akkor már súlyosnak tekinthető, így kell értékelni ezt a negyven százalékot. A veszteségeket növeli, hogy a lövegek fele is odavész, a tizenhat ágyúból nyolc marad meg. Az oroszok a negyedével megússzák, igaz közöttük van Szkarjatyin tábornok is.
Petőfi saját csökönyössége áldozata lett
A hatalmas veszteségek ugyan nem bénították meg az erdélyi magyar sereget, ám kétségtelen, hogy a segesvári ütközet legjelentősebb áldozata, Petőfi Sándor személye, később még inkább felértékelte a fájdalmas vereséget.
– Petőfi ott van a balszárnyon, és Bem mindig hátrazavarja, amikor meglátja, mert nincs beosztása, sőt kardja sincs. Mai kifejezéssel élve, katasztrófaturistaként vesz részt az ütközetben. Az összecsapás második felét Fehéregyháza előteréből szemléli, és amikor megindul az orosz lovasroham, akkor egy Lengyel József nevű orvos, aki a sebesültek ellátását végzi, figyelmezteti, hogy baj van, meneküljön! Petőfi azonban azt válaszolja, hogy „Potomság, Bem majd megoldja”, de aztán észleli, hogy tényleg nagy a baj, és ő is elkezd futni. Találkozik a Gyalókay Lajos nevű századossal, aki javasolja, hogy van egy kocsija, meneküljenek együtt, de Petőfi azt mondja, hogy a „Kocsisod már itthagyott, úgysem tudunk kijutni másként ebből a gyűrűből”, és fut tovább, ami nem olyan egyszerű, mert nagy nyári hőség van, ráadásul Héjasfalva felé egy dombra kell felfutnia. Lengyel József az, aki utoljára látni véli a lova hátáról, amint lobogó ingben Héjasfalva felé szalad, és nagy valószínűséggel orosz dzsidások vagy kozákok gyűrűjébe kerül, végül pedig hősi halált hal. Vannak rémmesék, amelyek szerint az oroszok elviszik fogolyként, és Szibériában éli le hátralévő életét, de ennek semmilyen ténybeli alapja nincs, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
A történész határozott véleménye, hogy Petőfi halála értékelte fel az ütközetet, az ő elvesztése miatt rögzült a magyar történelmi köztudatban.
– Bemnek nem ez volt az első és egyetlen veresége az erdélyi hadjáratban, amelyet nem is ez dönt el, amit jól mutat, hogy amikor összeszedi csapatai maradékát, és megérkezik Marosvásárhelyre, akkor rögtön azon töri a fejét, hogy az oroszok háta mögött hogyan tudná elfoglalni Nagyszebent. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Grotenhjelm-hadosztály sem ér oda, így a Damaszkin-hadosztály is érintetlen marad, és a beérkező Kemény Farkas hadosztályától átvett erőkkel együtt augusztus 5-én elfoglalja Nagyszebent, ezzel ismét visszafordulásra kényszerítve az oroszokat. Lüders ugyan másnap nagyon súlyos vereséget mér Bemre, de a lengyel tábornok az utolsó akciójával eléri, hogy az oroszok lényegében a fegyverletételig a Maros völgyén keresztül nem tudják elhagyni Erdélyt, így a fő feladatát kétségkívül teljesítette.
A Segesvár melletti Fehéregyházán felállított emlékmű a második legnagyobb méretű a pákozdi csata emlékhelye után
Fotó: MTI/Veres Nándor
