Károly király és Vilmos herceg meglepő döntése Harry herceggel kapcsolatban

Harry hercegnek legkésőbb 2027-ben huzamosabb időt kell eltöltenie Angliában, ugyanis Birminghamben fogják megrendezni a következő Invictus Gamest, amelyen sérült katonák és veteránok vesznek részt. A programot Harry hívta életre 2014-ben, és azóta is a szívügye. Az elsőt Londonban rendezték meg, és a következő ismét Angliában lesz, vagyis a verseny „hazatér”. Kezdetben természetesen a családja is támogatta törekvéseit, de mostanában már nem teszik tiszteletüket a játékokon érthető okokból. Az angliai verseny azonban kivétel lehet.

A korábbi királyi komornyik, Grant Harrold elmondta: „Nagyon sokat jelent neki, hogy hazatérhet, hogy itt láthassa a játékokat.

A családtagok is biztosan támogatni fogják ebben.

Mivel ez az Egyesült Királyságban lesz, jó lenne, ha az édesapja és a testvére is részt vennének rajta, és bizonyára ez lehetséges is.” Annak ellenére, hogy Harryék és a királyi család között most hatalmas szakadék tátong, az egyori komornyik szerint a herceg még mindig büszke arra, hogy brit, és valószínűleg honvágy is gyötri.

„Szerintem Harry igyekszik majd több időt tölteni az Egyesült Királyságban. Úgy hallottam, hogy talán házat is keres, ami nem lep meg. Sok éven át zajlott itt az élete, felállni és otthagyni ezt egyszerűen lehetetlen. Lehet, hogy neheztel is majd magára azért, hogy elment és feladta az otthonát” – tette hozzá a komornyik.

Egyelőre azonban a közeledési kísérletek nem vezettek eremdényre, bár Károly király nagyon szeretné, ha több és bensőségesebb kapcsolata lehetne Harry gyerekeivel. A többi unokájával ugyanis nagyon szoros a viszonya… A királyban tehát megvan a hajlandóság a közeledésre, Vilmos azonban nem biztos, hogy ilyen könnyen túl tud lépni azon, hogy Harry éveken át, minden lehetséges felületen sértegette a saját családját, és ebből szerzett bevételt az elszakadás után.

Elolvasom a cikket