Olaszországban elfogták a camorra egyik vezetőjét

MH/MTI
2024. július 31. szerda. 21:26

Olaszországban a csendőrség elfogta Salvatore Marit, a camorra nápolyi bűnszervezet egyik vezetőjét, aki rajta volt a veszélyes, szökésben lévő bűnözők listáján.

A camorra-főnökkel együtt hat másik embert is elfogtak, akik segítettek neki a rejtőzködésben.
A 47 éves maffiózó július 19. óta szerepelt az olasz belügyminisztériumnak a veszélyes bűnözőkről vezetett lajstromában. A villában, ahol elfogták, a hatóságok fél kilogramm marihuánát, csaknem 10 ezer euró készpénzt, rendőrségi villogót, bilincseket és a rendőrihez hasonló egyenruhákat foglalták le.

Mari, akit zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel is vádolnak, 2023 óta volt szökésben. A férfit a Nápoly melletti Secondigliano börtönébe szállították.

Az olasz hatóságok szerint a Campania tartományt, elsősorban Nápolyt és környékét uraló camorrának mintegy száz klánja és hozzávetőleg 6000 tagja van. A szicíliai Cosa Nostrától eltérően a camorrának nincsenek csúcsvezetői vagy testületei, amelyek a bűnszervezet egésze nevében hoznak döntéseket. Az egyes klánok egymás közti megállapodások alapján cselekszenek saját befolyási területükön.

Elolvasom a cikket