Robert Downey Jr. minden idők egyik legjobban fizetett színésze lett

Nagy bejelentést tett a Matvel a Comic Conon, mivel elárulták, hogy milyen filmekkel készülnek a következő évekre. Ekkor árulták el, ki lesz a Marvel-filmek legújabb gonosztevője, akit nem más, mint Robert Downey Jr. alakít. A színész visszatérése váratlan fordulat, amire még a rajongók sem számítottak. Most azonban kiderült, hogy az Oscar-díjas színész csak bizonyos feltételekkel volt hajlandó visszatérni a stúdióhoz.

Robert Downey Jr. több feltételt is szabott a Marvelnek

Az utóbbi időszakban több nehézséggel is szembesültek a Marvelnél, a filmek pedig egyre kevésbé érdeklik a rajongókat. A stúdió éppen ezért mindent bevet, hogy visszaszerezzék a kiábrándult a nézőket. Még arra is hajlandóak voltak, hogy visszahozzák Robert Downey Jr.-t, aki egyszer már meghozta a sikert.

A színész éveken keresztül alakította Vasembert a vásznon, majd 2019-ben a Bosszúállók: Végjáték című filmben meghalt a karaktere. Többször pletykálták már, hogy Vasember, és ezzel együtt Robert Downey Jr. is visszatérhet, de később a Marvel elárulta, erre nincs esély.

Az Oscar-díjas színész azonban most mégis visszatér, és egy teljesen új karaktert fog megformálni, ő lesz a Marvel-filmek új főgonosza, Doctor Doom. A hírek szerint azonban nem volt egyszerű megállapodni a hírességgel, mivel voltak bizonyos feltételei. Kikötötte, csak akkor vállalja a filmet, ha a Russo testvérek rendezik. A források szerint a Marvel 80 millió dollárt ad a testvérpárosnak, emellett a szerződésben szerepel egy olyan kikötés, ha a film bevétele eléri a 750 millió dollárt, további összeget kaphatnak.

Az információk szerint Robert Downey Jr. fizetése még a 80 millió dollárt is meghaladhatja, hogy pontosan mennyivel, arról nincs hír. A színész az elmúlt években 500-600 millió dollárt keresett a Marvel-filmekkel, úgy, hogy egyes filmekben csak pár jelenete volt. Ezzel pedig ő lett a Marvel-moziverzum legjobban fizetett színésze.

A színész számára saját magángépet biztosít a stúdió, és a biztonsági személyzetet is ők fizetik. A forgatások idejére saját lakókocsiparkot kap, így a jelenetek között megfelelően tud pihenni. Az információk szerint a forgatások 2025-ben kezdődnek Londonban.

Elolvasom a cikket