Augusztus 23-ig még lehet szavazni

MH/MTI
2024. augusztus 1. csütörtök. 21:21

„Csoportos szereplőből monodráma-főszereplő, Maci-lányból sokműfajú színésznő és egy civilként rejtőzködő alkat, akinek a színpadon ezer arca van – három különböző életút, ami mégis egy helyre, a színpadra vezetett” – írják a jelöltekről a közleményben.

Mint kiemelik, a jelöltekre már több százan szavaztak. Az idén Balla Eszterre, a 6SZÍN társulat és Ecsedi Erzsébetre, a celldömölki Soltis Lajos Színház jelöltjére, valamint Tóth Ildikóra, a Radnóti Színház tagjára adhatja le szavazatát a közönség.

A közleményben Ecsedi Erzsébetről azt írják, soha nem adta fel, és – mint állítja – hetvenévesen ért be. Csoportos szereplőből monodráma-főszereplővé vált. Eddigi pályája során az ország számos színházában játszott, és egyre többet dolgozik.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy Balla Esztert nagyon meglepte jelölése, mert a 6SZÍN-ben csak egy darabban játszik. A színésznő felidézte, hogy Kaszás Attilával a Holdbeli csónakos című előadásban, a Nemzeti Színházban játszott együtt, és a halálát követően nem maradt el az előadás, hanem felvételről voltak hallhatók a dalai. A színésznő elmondta: élete legkülönlegesebb színházi estéje volt, amikor a színpadon duettet énekelt vele, de már nélküle.

A közleményben felidézik, Tóth Ildikó tavaly, csaknem 30 év után tért vissza a Radnóti Miklós Színházhoz. Rejtőzködő alkat, a színpadon viszont ezer arca van – írják a művészről.

A Kaszás Attila-díjra ebben az évben is hazai és külhoni társulatok jelölték egy-egy tagjukat, majd a jelöltek maguk közül választották ki titkos szavazáson azokat a színművészeket, akik továbbjutottak a közönségszavazásra.

Az elismerést augusztus 30-án, a 2024. évi Országos Színházi Évadnyitón adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

A 2008-ban alapított, pénzjutalommal is járó díj a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg.

Elolvasom a cikket