Aligha hinném, hogy egyedül vagyok azzal a tapasztalatommal, miszerint az elmúlt évtizedekben egyre erősebbé vált a vallásgyalázás, pontosabban az a liberális ideológia, amely céltáblának használja a keresztény vallás tanítását és persze a magukat kereszténynek valló embereket is, no meg a Biblia kifigurázásától sem retten vissza. Sőt, sokan egyenesen kihúzzák magukat, amikor alkalmat találnak arra, hogy a Szentírás erkölcsi törvényeiről megvetéssel szóljanak. Ez a jelenség már csak azért is megdöbbentő, mert a tolerancia teljes hiányával szembesít bennünket. A másik ember hitének teljes lebecsülésével. Ékes példája volt ennek a minapi olimpiai ünnepélyes megnyitójának sokakat felháborító szinte valamennyi jelenete.
Ezeket nem érdemes részletezni, meg szörnyülködni sem miattuk, hiszen a közösségi oldalakon már ezerszám el lehet olvasni, mekkora felháborodást keltett szerte a világon az aberrációval jócskán megtűzdelt „ünnepélyes” olimpiamegnyitó. Azon sem érdemes háborognunk már, hogy csodálatos, hitünkkel, vallásunkkal kapcsolatos könyveket, festményeket, szobrokat, templomokat – no és hívő embereket – gyaláztak meg tömegével az elmúlt esztendőkben. Az ember ilyenkor mindig a miérteket kutatja. Kit bánt és miért bánt valakit egy szentkép? Egy gyönyörű ikon? Egy templom? Egy pap? Egy vallási ének? Valakinek a hite? Egyetlen, papot megölő, templomot, festményt, keresztet meggyalázó embertől sem hallhattunk erre választ. Elfogadhatót és elfogadhatatlant sem. Csak arra tudok gondolni, hogy mindez azért létezhet, mert a világunkból végképp eltűnni látszik a rend. S mert hiányzik, még a rongálóktól, a rombolóktól, a provokátoroktól sem merték-mertük-merjük megkérdezni, miért tették, amit tettek? Mi a magyarázat a rombolásra? A gyalázkodásra, az erőszakra? Az öldöklésekre? Mások hitének megsértésére? Vajon miért nem kényszerítettük ki a választ?
Úgy gondolom, azért, mert elgyávultunk. Elgyávultak a törvény őrei is, mert nekik kötelességük lenne, lett volna az említett esetekben a választ kikényszeríteni. Már csak azért is, mert a Tízparancsolat tanítása is arra figyelmeztet: Ne lopj! Ne ölj! Mások tulajdonát ne kívánd! Jogos a kérés, hogy aki ezeket a parancsolatokat megszegi, azokat válaszra kell kényszeríteni. Miért tette, amit tett? S szembesíteni kell őt a cselekedetével, továbbá méltó módon megbüntetni. Ezt hívnák rendnek, ha volna. De nincs! Viszont ahol megbomlik a rend, vagy már el is tűnt, az a közösség hamar élhetetlenné válik. Sokan érzik, tudják, mondják, hogy el is érkezett már ide ez a világ. Megbomlott a rend, s egyre több közösség válik élhetetlenné.
Nehéz órákat élünk tehát a fentebb emlegetett jelenségek mindennapossá válása óta, s cseppet sem kerülünk közelebb a megoldáshoz. Sőt! Azt kell tapasztalnunk, hogy ha elitélendő cselekedet történik, azt leginkább elbagatellizáljuk, megpróbálják letagadni, eljelentékteleníteni, ahelyett, hogy szembenéznénk velük, és megszüntetésükre törekednénk. Érzéketlenné vált a világ a másik ember hitét, értékrendjét illetően, s azt is meg kellett érnünk, hogy hitünket ország-világ előtt kigúnyolva meggyalázzák – ráadásul egy világrendezvény, az olimpia „felhasználásával”. Ahol vitathatatlan kísérlet történt arra, hogy sivárrá tegyék lelkünket. Érzéketlenné. Akit így megsértenek, az persze nem tud közömbös lenni. Viszont nehezen talál vigaszt, vigasztalást, megoldást arra, ami történt, így szenved, magába zárkózik és fél.
A félelem pedig betegít, s ez a betegség immár az egész világot jellemzi. Nehéz tehát ebben a helyzetben megmondani, mi a teendő. Lehet-e rendet tenni az általános zavarodottságban, s ha lehet, hogyan lehet? Szerintem hittel, bátorsággal, közös akarattal, s határozottsággal. Határozott kiállással amellett, ami életünk vezérfonalát jelentheti, hogy a világ felett őrködik a rend, s a Teremtő rendjét semmilyen elvetemült embernek nem fog sikerülni soha semmissé tenni. Megzavarni sajnos képes, amint erre naponta látunk és átélünk számos példát, de semmissé tenni nem tudja. Őrültté vált világunkban ez a hit adhat vigasztalást minden rombolási kísérlet ellen, legyen az tárgyi rombolás, háborús fenekedés, vagy éppen ünneprontás, hitgyalázás.
Olvasom, hogy még a tudósokat is meglepte a Szajna viselkedése az olimpián. Engem nem. Szerintem a Szajna üzent. Piszkos szennycsatorna szerepét egy időre levetette, megmutatta, hogy meg is tud tisztulni, de látva, mi történt, visszaváltozott szennycsatornává, azt üzenve, hogy a vízvizsgálat is fontos, de az önvizsgálat még fontosabb.
A szerző újságíró
