Az EU üdvözli a tűzszünetet

MH/ MTI
2024. augusztus 1. csütörtök. 12:31

Az EU továbbá elismerését fejezte ki az angolai kormánynak az Afrikai Unió közvetítőjeként, a KDK-beli békefolyamatban végzett „fáradhatatlan munkájáért”.

„A háromoldalú találkozón hozott valamennyi határozat gyors és átfogó végrehajtására, és a tűzszünet szigorú tiszteletben tartására szólítjuk fel a konfliktusban részt vevő feleket” – olvasható a közleményben.

Az EU hangsúlyozza, hogy a luandai, valamint a felek közötti párbeszédet elősegítő nairobi folyamat fontos szerepet játszik a béke és a biztonság hosszú távú biztosításában a régióban. „Újólag megerősítjük, hogy szilárdan támogatjuk ezeket a folyamatokat és célkitűzéseiket” – írta Borrell.

A két afrikai ország között diplomáciai válság alakult ki a Március 23. Mozgalom (M23) nevű tuszi lázadószervezet tevékenysége miatt. A kinshasai vezetés azzal vádolja Ruandát, hogy támogatja a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti végein aktív, vérengzéseket elkövető milíciát, amit Kigali tagad.

Az ENSZ szakértői ugyanakkor egy júliusi jelentésükben azt állították, hogy több ezer ruandai harcol a lázadók oldalán a kongói kormányerők ellen, és a ruandai hadsereg átvette az M23 műveleteinek ellenőrzését és irányítását, továbbá katonai beavatkozása döntő szerepet játszott idén a január és március között elért látványos területi terjeszkedésben.

Az M23 és a ruandai hadsereg csapatai 2021 óta nyomulnak előre Észak-Kivu tartományban, ahol szétverték a kongói hadsereget és szövetségeseit, továbbá párhuzamos közigazgatást hoztak létre az ellenőrzésük alatt álló területeken.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Belgium és az Európai Unió már több hónapja felszólította Ruandát, hogy vonja ki csapatait a szomszédos ország területéről, és szüntesse be az M23-nak nyújtott támogatását.

Elolvasom a cikket