Férfiként is ringbe léphetett, meg is lett az eredménye

Nagy felháborodást váltott ki, hogy Imane Khelif a női bokszolók között versenyezhet a párizsi olimpián, hiszen korábban megbukott a nemi teszten, azonban a dráma ma csúcsosodott ki amikor olasz ellenfele, Angela Carini sírva feladta a mérkőzést néhány ütés után – írja a Magyar Nemzet.

A 66 kg-os kategóriában a legjobb 16 között Angela Carini volt az algériai versenyző ellenfele. Az olasz bokszoló fejvédője többször is elmozdult az erős ütések miatt. Carini mindössze 46 másodperc után belefáradt a püfölésbe, a földhöz vágta a fejvédőjét, sírva a földre rogyott és felkiáltott: „Ez igazságtalan!”

Az olasz végül feladta a meccset, nem fogott kezet az ellenfelével, és sírva hagyta el a ringet.

Az esetet Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is kommentálta: „Azzal a tesztoszteronszinttel, ami az algériai szervezetében kimutatható volt, ez nem verseny volt, és nem volt egyenlő küzdelem.”

Elolvasom a cikket