Kína büntetőintézkedéseket vetett ki egy újabb amerikai politikusra

MH/ MTI
2024. augusztus 1. csütörtök. 8:57

A szerdától érvényes szimbolikus szankciók értelmében Peking befagyasztja a képviselő Kínában lévő vagyonát és ingatlanait, megtiltják, hogy Kínában bármely szervezet vagy magánszemély ügyleteket bonyolítson le vagy együttműködjön vele. Továbbá megtagadják tőle és családjától is az országba való beutazáshoz szükséges vízumot.

McGovern az X közösségi platformon abszurdnak nevezte a szankciókat, és kijelentette, hogy „becsületbeli jelvényként” fogja viselni azokat.

„Ha a kínai vezetőknek nem tetszik, ha az emberek felszólalnak a szörnyű emberi jogi helyzetük ellen, akkor talán javítaniuk kellene a szörnyű emberi jogi helyzetükön” – fogalmazott McGovern a bejegyzésében.

A demokrata párti McGovern az amerikai Massachusetts államot képviseli, valamint tagja a Kongresszus Kína emberi jogi helyzetével foglalkozó bizottságának.

Peking korábban már számos amerikai törvényhozót, korábbi tisztségviselőt és vállalatot szankcionált tajvani kapcsolataik, a sziget vezetésének támogatása, valamint Kína ellen tett megszólalásaik miatt.

Korábban Michael McCaul képviselőt, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnökét, valamint Michael Gallagher volt képviselőt szankcionálta, mert támogatták Tajvant, melyet Peking saját részének tekint.

Elolvasom a cikket