Konferencia-liga: Ciprusi csapat vár a Fehérvárra

MH/ MTI
2024. augusztus 1. csütörtök. 22:08

A szigetországi csapat már a múlt héten, hazai környezetben megalapozta továbbjutását, ugyanis 3-1-re nyert a georgiai Torpedo Kutaiszi ellen, majd a csütörtöki idegenbeli visszavágón is diadalmaskodott, ezúttal 2-1-re.

A Fehérvár az azeri Szumgajitot búcsúztatta úgy, hogy az első, idegenbeli találkozón 2-1-re nyert, majd a szerdai, hazai visszavágón 0-0-ra végzett.

A Puskás Akadémia – amely játék nélkül jutott a harmadik fordulóba – az örmény Ararat-Armeniával, a ciprusi AEK Larnacát kettős győzelemmel búcsúztató Paksi FC pedig a montenegrói Mornarral találkozik a következő körben.

A tolnaiak otthon, a felcsútiak és a székesfehérváriak idegenben kezdenek jövő csütörtökön.

A Konferencia-liga 36 csapatos főtábláján – a Bajnokok Ligájához és az Európa-ligához hasonlóan – ligarendszerben játszanak majd a csapatok. A sorozat fináléját május 28-án Wroclawban rendezik.

Eredmény, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Torpedo Kutaiszi (georgiai)-Omonia Nicosia (ciprusi) 1-2 (0-1)
Továbbjutott: az Omonia Nicosia, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

korábban:
Ararat-Armenia (örmény) – Zimbru Chisinau (moldovai) 3-1 (1-0)
Továbbjutott: az Ararat-Armenia, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
AEK Larnaca (ciprusi)-Paksi FC 0-2 (0-2)
Továbbjutott: a Paks, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

Elolvasom a cikket